Gigászi küzdelem a löszfal ellen
Megkezdődhet az omló löszfal elleni védekezés Dunaszekcsőn, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ugyanis jóváhagyta a baranyai településnek a munkálatok elvégzéséhez nyújtandó támogatást.
2010. március 19. péntek 18:17 - HírExtra
Faller János, Dunaszekcső független polgármestere az MTI információját megerősítve pénteken azt mondta: az önkormányzat 353 millió forint pályázati forrást kap, a teljes beruházás mintegy 420 millió forintba kerül.
Beszámolt arról, hogy a pénzből támfalat emelnek a partfal további omlásának megakadályozására, továbbá monitoring-rendszert építenek ki a löszdomb mozgásának figyelésére. Katasztrófavédelmi szakemberek korábban közölték: utóbbi azért is fontos lenne, mert a domb egy természetvédelmi terület része, fontos régészeti lelőhely, s a Duna partján, egy nemzetközi hajózási útvonal mellett található.
A Dunaszekcsői löszfal 2007 szeptemberében került a figyelem középpontjába, amikor Faller János jelezte: a mintegy 8,6 hektáros Duna-parti löszdombon az idők során az esőzések következtében több száz méter hosszú repedés keletkezett, emiatt veszélybe került a helyi vízellátás és négy hétvégi ház.
A megrepedt partfal félmillió köbméteres darabja 2008 februárban leomlott, s egy kisebb szigetet alakított ki a folyóban. A területen található négy üresen álló hétvégi házból egy összedőlt, a többi súlyosan megrongálódott, személyi sérülés nem történt. A rendőrség a balesetek megelőzése érdekében lezárta a környéket, két héten át a katasztrófavédőkön és a geológusokon kívül senkit sem engedett az érintett partszakasz közelébe.
A partfal közeléből később biztonságos helyre telepítették át a 2600 lelkes község egyik víztároló tartályát, így az ellátásban nem volt komolyabb fennakadás.
Oszvald Tamás, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szakági főgeológusa a 2008 februárban a helyszínen tartott szemlét követően azt közölte, hogy a partfal szakaszosan omlik a Dunába. "Lassú folyamatról van szó, melynek végét nem lehet előre megmondani" - jegyezte meg. Hangsúlyozta: az eset ritka ugyan, de nem példátlan, az 1960-1970-es években több ilyen jelenség is volt az Ercsi-Dunaújváros partszakaszon, volt, hogy egyszerre 1,5-2 millió köbméter föld omlott a Dunába.
Forrás: MTI