2023. február 8. - Aranka

Csak néha magas a vérnyomása? Jó lesz vigyáznia!

Azoknál az embereknél, akiknek alkalmanként kiugrik a vérnyomásuk, nagyobb a szélütés kockázata, mind azoknál, akiknek rendszeresen magas a vérnyomása - állapították meg kutatók pénteken megjelent tanulmányaikban.
2010. március 13. szombat 18:15 - HírExtra
A Lancet és a Lancet Neurology című szakfolyóiratokban közzétett négy cikk szerzői azt javasolják, hogy vizsgálják felül a magas vérnyomással élő emberek kezelésére vonatkozó irányelveket.

Az egyik ismertetett tanulmányban az oxfordi John Radcliffe Kórház munkatársai mintegy 8 ezer, szívrohamon átesett embert követtek nyomon évekig. Megállapították, hogy azoknál a pácienseknél, akiknek vérnyomása változékony volt, legalább hatszor nagyobb volt a valószínűsége a szélütésnek, mint azoknál, akiknek rendszeresen magas volt a vérnyomásuk. A kutatók szerint ezek az emberek - akik többségét egyébként nem kezelik magas vérnyomással - a szélütés jelentős kockázatának vannak kitéve.

További két tanulmányban különböző vérnyomáscsökkentő szerek hatását vizsgálták. Ebben azt állapították meg, hogy azok a gyógyszerek előzték meg a leghatékonyabban a szélütést, amelyek csökkentették a vérnyomásértékek alkalmi kiugrásait.
A szélütés kockázatához a magas vérnyomás mintegy 50 százalékkal járul hozzá a szakemberek szerint.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását