2024. április 19. - Emma

Irodaháznak vezette kisgépét

Valószínűleg egy az adóhatóságra dühös öngyilkos pilóta vezette azt a kisrepülőgépet, amelyik egy hétszintes irodaépületnek ütközött a texasi Austinban csütörtökön.
2010. február 18. csütörtök 22:10 - HírExtra
A fekete épületben lángok keletkeztek, több tucat ablak üvege kitört. Az első és második szintről órákkal később is sűrű füst gomolygott, tűzoltók érkeztek a helyszínre. Az épületben tartózkodókat kimenekítették. Halálesetről nem tudni, két embert kórházba szállítottak. Néhány órával az eset után bebizonyosodott az a feltételezés, hogy az egymotoros repülő pilótája - akit Joseph Andrew Stack néven azonosítottak - szándékosan vezette a gépet az épületnek, amely a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi központjával szomszédos.

Az épületben van a szövetségi adóhatóság (IRS) egy irodája.

Kiderült, hogy a férfi utolsó repülése előtt az interneten aznap hosszú búcsúüzenetet hagyott hátra, amelyben szidta a kormányt és különösen az adóhatóságot. Azt is megjegyezte, hogy elege van a feleségéből, a katolikus egyházból, sőt, még George W. Bush volt amerikai elnökből is. Az öngyilkos pilóta az IRS kapcsán azt írta: "az erőszak az egyedüli válasz".

A belbiztonsági minisztérium közlése szerint nincsen terrorista cselekményre utaló nyom. Ugyanígy nyilatkozott Robert Gibbs fehér házi szóvivő is, aki elmondta, hogy az esetről tájékoztatták Barack Obama elnököt.

A szövetségi légi felügyelet közlése szerint a férfi a texasi Georgetown egy repülőteréről szállt fel és nem közölte repülési útvonalát. Egyes hírek szerint Stack háza - amely az irodaépülettől mintegy 10 kilométerre van - csütörtök reggel kigyulladt.

A Fox News hírtelevízió beszámolója szerint az austini irodaépületben súlyos károk keletkeztek; az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) két F-16-os vadászgépet mozgósított a baleset hírére.

Peggy Walker, az IRS vámtisztje, aki az ütközés idején az épületben dolgozott, íróasztalánál ült, elmondta: olyan volt, mintha pokolgép robbant volna, "a mennyezet meghajolt, az ablakok betörtek, felugrottunk és szaladni kezdtünk".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását