2024. március 29. - Auguszta

Igazolták Einstein közel százéves jóslatát

Tízezerszer pontosabban igazolta egy tanulmány Albert Einstein 1915-ből származó általános relativitáselméletének egyik alapvető jóslatát, mint az amerikai űrhivatal (NASA) 1976-ban - áll egy szerdán közzétett cikkben.
2010. február 18. csütörtök 07:00 - HírExtra
"Az eredmények ismét igazolják, hogy Einsteinnek a világot leíró elmélete - amelyben kijelenti, hogy a gravitáció megváltozása befolyásolja az idő múlását - megállja a helyét" - hangsúlyozta a kaliforniai Berkeley Egyetem által kibocsátott közlemény.
Már korábban bebizonyosodott, hogy a repülőgépek és rakéták fedélzetén az órák lassabban tiktakolnak a gyorsulás miatt bekövetkező gravitációnövekedés miatt, mint a Föld felszínén. 1976-ban a NASA által végzett kísérlet során nagyobb pontossággal ki is számolták ennek mértékét.

"Ez korántsem elméleti kérdés: az új eredmények összefüggenek a GPS-rendszerek műholdjaival, amelyek ultrapontos órákat követelnek meg" - mondta Holger Müller (Berkeley Egyetem), a kutatás vezetője.

A Nature című folyóiratban publikált tanulmányban Müller és csoportja leszögezi, hogy a GPS-műholdak "képesek milliméteres pontosságú helyzetmeghatározásra" a fedélzetükön lévő legjobb atomórák segítségével. Ez azonban már egyméteres magasságnövekedéssel is veszít pontosságából, mivel a Föld középpontjától való távolodás csökkenti a gravitációt.

"És mivel egyre pontosabb órákra van szükség, ezért a gravitáció hatásait is egyre pontosabban kell megismernünk" - tette hozzá Müller.

A csoport kísérletében céziumatomokat "ejtettek csapdába" mintegy 0,3 másodpercre hideg lézer segítségével. (A céziumatom magjának két energiaállapota közti rezgés frekvenciájával méri az időt az atomóra.) A nyugvóponton lévő és a gravitáció miatt 0,1 millimétert zuhanó atomok idejének múlása közötti idő extrém pontossággal mérhető - a másodperc töredéke, amelynek leírásához az egyes elé 28 nullát kell írnunk.
Ezt elképzelnünk nagyon nehéz, ezért Holger Müller egy más időskálával igyekszik a kísérletet megértetni.

"Ha az atom zuhanása 14 milliárd évig tartana (a 0,3 másodperc helyett), akkor az idők között mérhető különbség már 0,01 másodperc lenne, és a mértéke pedig 60 pikoszekundum (a másodperc tízezermilliomod része). Ennyi idő alatt a fény nagyjából egy cm-es távolságot tesz meg" - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását