2024. május 12. - Pongrác

A csótányok túlélési receptje

A csótányok felkészültek az éghajlatváltozásra - derül ki egy ausztrál kutatásból.
2009. augusztus 25. kedd 13:57 - HírExtra
A rovarok nyugalmi időszakokban akár negyven percig is szüneteltetni tudják a légzésüket, ami életmentő lehet. Ilyenkor ugyanis vizet takarítanak meg.

Az ausztráliai Brisbane-ben található Queenslandi Egyetem kutatói a pettyes csótány (Nauphoeta cinerea) légzését vizsgálták meg különböző körülmények között: magas szén-dioxid és oxigén szintnél, illetve eltérő páratartalmaknál. Kiderítették, hogy a csótányok bezárják légzőnyílásaikat, hogy vizet spóroljanak. Szárazabb környezetben rövidebb ideig tartott a belélegzés, mint magas páratartalom esetén - írták a kutatók a Journal of Experimental Biology című folyóiratban a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása (www.derstandard.at) szerint.

A csótányok légzésük során sok vizet veszítenek - magyarázta Natalie Schimpf, a kutatás vezetője. A magas szén-dioxid-tartalom azonban nem befolyásolta a légzést, tehát nem sikerült bizonyítani azt a feltevést, miszerint a csótányok a föld alatt, mérgező szén-dioxid szint mellett is élnek és virulnak, lélegzetüket visszatartva.

Azt sem tudták igazolni, hogy a lélegzet visszatartása arra szolgál, hogy megvédje a szöveteket az oxidációs reakcióktól.

A csótányok rafinált légzéstechnikája lehetővé tette számukra az evolúció során, hogy száraz területeket is benépesítsenek - véli George McGavin, az oxfordi egyetem entomológusa. Ez megkönnyíti számukra, hogy túléljék a mindenkori éghajlatváltozásokat.

A csótányok 250 millió éve lakják a Födet, és egyre csak terjeszkednek. A jövő pedig szemmel láthatóan nem okoz gondot számukra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását