2024. május 29. - Magdolna

A PSZ visszahívná egyik alelnökét

Visszahívná alelnöki tisztségéből Pécsi Ágnest a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szombati kongresszusán; az érintett szerint őt nem a pedagógusok, hanem szakszervezeti bürokraták akarják leváltani, számára sem ismert okból. A PSZ vezetése a kongresszus után reagál a felvetésekre.
2010. február 17. szerda 11:20 - HírExtra
Pécsi Ágnes az MTI-nek szerdán azt mondta, nem tudja, mivel indokolják pontosan a leváltását, az erről szóló dokumentumokat csak szombaton kapják meg a küldöttek. Ő személy szerint semmilyen indoklást nem kapott kézhez - tette hozzá a 2008 júliusában megválasztott alelnök.

Pécsi Ágnes - aki a Lengyel Gyula Szakközépiskola tanáraként többször szervezett tiltakozó akciókat az intézmény megmentéséért - elmondta: a szakszervezeti mozgalom történetében nem volt még példa arra, hogy egy első vonalbeli tisztségből visszahívjanak valakit.
Kifejtette: a jelölés első pillanatától erős ellenszélben kellett "hajóznia". Mint mondta, minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon éreztették vele: "nemkívánatos játékos a pályán" A szakszervezet XVIII. kongresszusán mégis első körben megkapta az alelnöki megválasztáshoz szükséges szavazatokat, a PSZ-tagság bizalmát.

Úgy fogalmazott, őt nem a pedagógusok, hanem olyan szakszervezeti bürokrata "pártkatonák" akarják leváltani, akik majd minden szakszervezetben "megkaparintották a hatalmat". Kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban a tagság egyre kiábrándultabb, és jelentős taglétszámvesztés következett be.

Arra a kérdésre, hogy szakadhat-e a szakszervezet szombaton, azt mondta, sokan tartanak attól, de fontos lenne, hogy ez ne következzen be. Megjegyezte: a kongresszusi küldötteknek címzett levelét sem küldhette szét a PSZ levelezési listáján keresztül. Független megfigyelőt is próbált kérni a Szakszervezetek Együttműködési Fórumától a szombati kongresszusra, de ezt Varga László elnök írásban elutasította.

A Pedagógusok Szakszervezete a kongresszus után sajtótájékoztatón kíván reagálni a felvetésekre - közölték az MTI kérdésére az érdekvédelmi szervezetnél szerdán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását