2024. május 11. - Ferenc

Napirend előtt

Felkavarta az indulatokat az adatgyűjtési ügy hétfőn az Országgyűlésben, ahol az SZDSZ, az MSZP és az MDF is erről a témáról beszélt napirend előtt, valamint az egyik érintett, Demeter Ervin is szót kapott személyes érintettség okán.
2008. szeptember 29. hétfő 14:58 - Hírextra
Gulyás József (SZDSZ) példátlanul súlyosnak nevezte az ügyet, és felszólalásában a Fideszt és a szocialistákat, illetve Szilvásy György titokminisztert egyaránt támadta. Demeter Ervintől azt kérdezte, komolyan rendjén valónak érzi-e, hogy az Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának utazásairól, kapcsolatairól kért információkat az UD Zrt. vezetőjétől.

Az SZDSZ-es képviselő arra is választ várt, hogy Szilvásy György milyen minőségben vesz részt a nyomozásban, kapja kézhez a konkrét adatokat, bizonyítékokat. Molnár Zsolt (MSZP) úgy fogalmazott: "eddig is tudtuk, hogy a Fidesz büszke az adatbázisára, de most kiderült, ehhez nem válogat az eszközökben". Herényi Károly (MDF) azt emelte ki: elfogadhatatlan, hogy a kormány kiszivárogtat adatokat.

Iváncsik Imre, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár közölte: sem a miniszter, sem a szolgálatok nem követtek el semmiféle törvénytelenséget. Demeter Ervin fideszes képviselő azt mondta: sem a Fidesznek, sem neki semmilyen kapcsolata nincs az UD Zrt.-vel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását