2024. április 20. - Tivadar

Bundaügy: tovább nyomoznak

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztályának munkatársai és a Fővárosi Főügyészség eljáró ügyésze kedden Ausztriában megbeszélést folytat a német hatóságokkal és a bundabotrányban érintett országok nyomozó szerveivel.
2009. december 15. kedd 16:35 - HírExtra
A megbeszélés célja a rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint a németországi nyomozásban felmerült nemzetközi szálak tisztázása és az együttműködés lehetőségeinek egyeztetése.

Az NNI vesztegetés és más bűncselekmény gyanúja miatt, az utánpótlás válogatottak mérkőzéseinek befolyásolása kapcsán rendelt el nyomozást a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentésére hivatkozva. A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

A Nemzeti Sport december elején közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt.

Eszerint Somodit a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-ei, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek. A lapban Présinger Ádám arról beszélt, hogy őt is megkeresték a szlovákok elleni Alpok-Adria Kupa-meccs előtt, de társaihoz hasonlóan elutasította az ajánlatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását