A nők

A fundamentalizmus és progresszió közötti generációs bukfenc az uralkodónál jóval előbbre látó papságnak tudható be, akik rideg szigorral felügyelik a szaúdi oktatásügyet. A felnövekvő ifjúság ugyan azokat a szellemi javakat kapja, melyeknek Oszama bin Laden is lelkes szószólója.

Részben ennek tudható be az a tény, hogy a 9/11 tizenkilenc géprablója közül tizenöt szaúdi állampolgár volt. A vallásos vezetés diktálta dichotómia az országban leginkább a női nemen csapódik le, akik hiába vannak körülvéve a modern világ kínálta legdrágább luxuscikkekkel, az általuk vásárolt alapozókat és rúzsokat senki sem fogja rajtuk látni, amíg az utcára méretes szemetes-szatyorként szabad csak lépniük. Családtag kísérete nélkül még így is csak akkor, ha a férjüktől "menetlevelet" kapnak.

Egy nehezebb sorsú igaz wahhabita összesen két női arcot láthat egész életében, a feleségéét és az anyjáét, a barátai soha nem tudhatják meg, hogy vajon hogyan nézhet ki a hitvese. A nemi szegregáció az országban mindenhol könyörtelen szigorral van betartva a buszoktól az iskolákig, a vallásrendőrség új ötlete szerint még az utak menti gyalogjárókat is így kellene kiépíteni. Nőknek a vezetés tilos, felsőoktatási végzettséget ugyan szerezhetnek, ám nem dolgozhatnak sem azzal, sem anélkül. Azok a lányok, akik a család jó hírét kockáztatva egy fiú kezét merik megfogni, az életükkel, vagy a barátjuk kezével fizetnek. Ha az apa mérgében agyonveri a család egyik női tagját, nem vonható törvényi felelőségre.

A szaúdi evolúció

Amerikai diplomaták és külügyi szakértők már a hetvenes években is arra figyelmeztettek, hogy noha a szaúdi olaj létszükséglet, az Egyesült Államoknak tartózkodnia kellene attól, hogy egy "időzített bombához" szíjazza magát. Általános elgondolásnak számít, hogy a szaúdi olajrobbanás vallásrobbanás is volt egyben, mely a Kuvait inváziójakor szaúdi földre lépő amerikai csapatokkal visszafordíthatatlanul az erőszak irányába fordult.

Abdullah király csak hatalmas ˝védelmi pénzekkel˝ volt képes távol tartani az al-Kaidát a fúrótornyaitól és olajvezetékeitől, ám 2001. szeptember 11-e után a viszony menthetetlenül barátságtalanra fordult. A sokak szerint közel sem kellő mértékben wahhabita Abdullah immáron a jemeni határ felől kénytelen szembenézni bin Laden portyázó hordáival, akire a felcseperedő szaúdi ifjúság egyre inkább példaképként tekint.

Az Ahmar Bilkhat al-Areed (merész vörös vonal) című népszerű TV műsort egy libanoni csatorna szaúdi stúdiója sugározta, így rá nem az általános helyi cenzúra szabályai vonatkoztak. A júliusi adás egy férfi vendége arról beszélt, hogy a Jeddah városában felszedett lányokkal hogyan szeretkezett a szobájában. Az illetőt ezer korbácsütésre és öt év börtönbüntetésre ítélték. 60 korbácsütést kapott a műsor egyik asszisztensnője, Al-Yami is, akiről később kiderült, hogy az ominózus adás elkészítésében részt sem vett. Az hogy ő, és kolléganője is életben van még, sőt Al-Yami korbácsütéseiért Abdullah király személyesen is bocsánatot kért, egy egészen újfajta attitűd jelentkezését feltételezheti a szaúdi nők irányában. Az idősebb generáció tagjai évek óta bombázzák Abdullahot azzal, hogy a muszlim hit nőkkel kapcsolatos vélekedéseinek nyers értelmezése az egész királyság nemzetközi megítélését rontja.

Már jelenleg is a szaúdi közbeszéd része, hogy a nők számára is lehetővé kell tenni az autóvezetést, a forgalmas és pezsgő Jeddah kikötővárosban már most is akad egy pár bátor lány, aki megtagadja a fátyol viselését. Az elkövetkezendő évek egyik legnagyobb kérdése, hogy az idős uralkodó mennyit enged kockáztatni a papsággal való jó viszonyából és az ország stabilitásából, amelyet jószerével már így is csak ő személye képes garantálni.

Minden egyes nőkért hozott döntés, egy lépés a wahhabizmus ellen is. Szaúd-Arábia legújabb szuperegyetemének érinthetetlenségére maga Abdullah vigyáz, a pár hónapja elkészült, és az uralkodóról elnevezett épületkomplexumba a vallásrendőrség be sem teheti a lábát.