2024. május 12. - Pongrác

Meghosszabbított nyitva tartás

Egész héten meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket mind a tizenöt fővárosi köztemetőben - tájékoztatta a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. mindenszentek és halottak napja közeledtével az MTI-t.
2009. október 27. kedd 07:51 - HírExtra
A temetők ezen a héten reggel 7 és este 6 óra között tartanak nyitva. Október 30-tól, péntektől négy napon át még tovább, este 8 óráig lehet ellátogatni a sírkertekbe - olvasható a közleményben.

November 3-ától, jövő keddtől már ismét a megszokott rend szerint, reggel fél 8 és délután 5 óra között lesznek nyitva a fővárosi temetők.

Október 31-én és november 1-jén, szombaton és vasárnap csak a Fiumei úti sírkertbe és az Új köztemetőbe lehet autóval behajtani, a többi temetőbe csak a mozgáskorlátozottak igazolványával rendelkezők mehetnek be járművel. A nagyobb délutáni és esti forgalom idején azonban ők is csak akkor hajthatnak be a temetőbe, ha gépjárművük nem zavarja a gyalogosan érkezők haladását.

Az Új köztemetőben október 30-án, pénteken 16 óra után, valamint a következő két napon, szombaton és vasárnap egész nap díjmentes a gépjárművek behajtása. Az Új köztemetőben október 26. és november 2. között három mikrobusz is segíti a közlekedést, a Fiumei úti sírkertben pedig a két hétvégi napon indul kisbusz a főbejárattól.

A BKV csütörtöktől vasárnapig sűrített és rendkívüli járatokat indít több vonalon. A nagy temetőket érintő villamosok közül a 28-as, a 37-es és az 59-es ötpercenként közlekedik.
A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. kitért arra, hogy több központi kegyeleti megemlékezést is szervez az idén, hogy segítse a gyász feldolgozását a sírkertekbe látogatók számára. Mindenszentek ünnepe és halottak napja előtt meghosszabbítják a temetőirodák nyitva tartását is, s hamarosan új irodával várják a fővárosiakat - áll a közleményben.

November 1-je, mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, 2000 óta munkaszüneti nap. Az ezt követő halottak napja, november 2-a fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását