2024. április 16. - Csongor

Nemzetközi Liszt Fesztivál

Liszt, Chopin, Schubert és Rahmanyinov örökbecsű dallamai csendülnek fel a Gödöllői Királyi Kastélyban a csütörtökön kezdődő és október 25-ig tartó Nemzetközi Liszt Fesztiválon.
2009. október 17. szombat 10:52 - HírExtra
Holub Katalin, a kastély szóvivője az MTI-nek elmondta: az emeleti díszterem, az épületegyüttes által körbezárt díszudvar, illetve a 2003-ban átadott barokk színház évente több mint 30 zenei programnak ad helyet. Az idei, immár nyolcadik Nemzetközi Liszt Fesztiválnak különös apropót ad a 2011-es Liszt bicentenárium, ezért - fejtette ki a szóvivő - szeretnék a programot a lehető legmagasabb színvonalon megrendezni.

A fesztivál október 22-én este Hauser Adrienn zongoraestjével kezdődik a gödöllői kastély dísztermében, 24-én Szilasi Alex lép fel, 25-én vasárnap pedig Bogányi Gergely.

Liszt Ferenc nagy koncertkörútjai alkalmával tudatosan építette hangversenyprogramjába az általa zeneesztétikailag fontosnak tartott, de a közönség által kevésbé ismert zeneszerzők műveit. Az eredetileg nem is szóló zongorára írt darabokat Liszt gyakran saját átiratában és felfogásában mutatta be, nagy sikert aratva. Liszt Schubert és Chopin dalain keresztül a kor újszerű zongorakezelését jelenítette meg – mondta Holub Katalin.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását