2024. április 19. - Emma

Szijjártó a Fidesz terveiről

Ha a Fidesz kormányra kerül, első lépései a gazdasági növekedés beindításáról szólnak majd, de emellett új alapokra helyezné a szlovák-magyar viszonyt, törvényt alkotna a kettős állampolgárságról, megemelné a rendőrség létszámát, és megakadályozná, hogy a közintézmények MSZP-s kifizetőhelyként működjenek.
2009. október 4. vasárnap 08:15 - HírExtra
A politikus egy Fidesz-kormány első jogszabályairól szólva kifejtette: a legfontosabb feladatuk a növekedés beindítása, ezért az ehhez szükséges lépésekkel - így adócsökkentéssel - kell kezdeni a kormányzást. Emlékeztetett, hogy a sürgős intézkedések közé tartoznának majd a gyes és a gyed korábbi szabályainak visszaállítása, az ingatlanadó eltörlése és a költségvetés visszavonása is.
Közölte, hogy pártja továbbra is elkötelezett a kisebb parlament ügyében, de ennek kivitelezése leghamarabb 2014-ben történhet meg.

Arra a kérdésre, hogy milyen kétharmados ügyeket lépnének meg, elmondta: többféle elképzelésük van az önkormányzatokat érintő változásokról is, de ezekkel nem foglalkoztak, mert a kétharmados többség a magyar választójogi rendszerben a "csoda kategóriájába" tartozik. Persze a csodák azért vannak, hogy néha megtörténjenek - jegyezte meg.

Szijjártó Péter kiemelte, kormányra kerülésük esetén felülvizsgálják a polgári törvénykönyvet, hiszen szerintük egy ilyen nagy jogszabály esetében megengedhetetlen, hogy ne álljon mögötte szakmai konszenzus. Az oktatással kapcsolatban megerősítette Orbán Viktor pártelnök korábbi nyilatkozatát, mely szerint Magyarországon még a legkisebb településen is kell lennie legalább alsó tagozatnak.

A politikus szerint azonnal lépni kell majd a rendőrség ügyében: a rendőrök létszáma ugyanis ma a törvényben meghatározotthoz képest háromezerrel kisebb. Helyre kell állítani a törvénynek megfelelő állapotot - szögezte le.

Szólt arról is, hogy a normális ügyintézés érdekében vissza kell állítani a megyei közigazgatási hivatalokat.

Álláspontja szerint az IMF-fel kötött szerződés kondícióinak újratárgyalása magától értetődik. Mint mondta, erre azért van szükség, mert a magyar kormány gyengének bizonyult, és másoknál sokkal szigorúbb feltételrendszer alapján kapott csak hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól. Ez azt eredményezte - fűzte hozzá -, hogy számos területen komoly szociális problémákat eredményező megszorításokra került sor.

Az egészségügyet érintve elmondta, az ágazatot muszáj lesz forráshoz juttatni, hiszen százmilliárdos a hiány. Úgy vélekedett, változtatni kell azon, hogy az orvosok, az ápolók csak a töredékét keresik annak, amit teljesítményben elvárnak tőlük, és megengedhetetlen az is, hogy balkáni állapotok uralkodjanak az intézményekben.
Úgy látja, több területen is forrásokat "lehet megfogni", ennek illusztrálásaként a BKV-t említette, hiszen a közlekedési céget évente 50 milliárd forinttal támogatja a központi költségvetés. Hozzátette, a főváros és a BKV vezetőit kell megkérdezni arról, hogyan szerzik vissza a végkielégítésekre kifizetett pénzt.

A Fidesz-kormány első lépései között fog szerepelni a bürokrácia csökkentése és a korrupció visszaszorítása - ismertette. Előbbivel kapcsolatban azt mondta, ha az átlagos európai szintre csökkenne, az 2-3 százalékos plusz növekedési potenciált szabadítana fel.

Beszélt arról is, hogy be kell fejezni a közintézményeknél - például a Magyar Televíziónál, az MVM-nél, a BKV-nál és a minisztériumoknál - azt a gyakorlatot, hogy "kormánypárti kifizetőhelyekként" működjenek. Szerinte ezzel is jelentős forrásokat lehet megtakarítani.
Szijjártó Péter azt elismerte, hogy a Fidesz csökkentené a minisztériumok számát, ennek mértékéről azonban nem nyilatkozott, mert - mint mondta - ezt majd a leendő miniszterelnök dönti el. Hangsúlyozta ugyanakkor: meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a politika rátelepedett a közigazgatásra. Mint mondta, a közigazgatási államtitkári funkciót visszaállítanák, csak az a kérdés, hogy milyen néven. Több javaslat készült a közigazgatásban dolgozók élethossziglani karrierjének biztosítására is, s igyekeznek majd a legjobbat kiválasztani ezek közül - tette hozzá.

A közösségi közlekedéssel összefüggésben leszögezte: nem értenek egyet a vasútvonalak bezárásával, hiszen ma Európában nem vasútleépítés, hanem hatalmas vasútfejlesztések zajlanak, rájöttek ugyanis a vasút stratégiai jelentőségére.
Az ellenzéki párt kormányra kerülése esetén teljesen új alapokra helyezné a magyar-szlovák viszonyt, mégpedig a kölcsönös tisztelet jegyében - mondta. Véleménye szerint a tisztelet hiánya a szlovák kormány szélsőségességéből adódik, és abból, hogy északi szomszédunk nincs tisztában az európai értékekkel, de abból is, hogy a magyar kormánynak nincs tekintélye. Egy ilyen ügyet, mint a Sólyom-látogatás, önálló nemzeti válasz nélkül hagyni nem lehet - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.

"Elszaladtunk az EU-hoz, mint valami óvóbácsihoz, tudhattuk volna annak működési rendjéből is, hogy ez hónapokig semmifajta hozadékot nem fog jelenteni" - mutatott rá.
A kettős állampolgársággal kapcsolatban leszögezte: a parlament erkölcsi kötelessége e kérdés rendezése, de a jelenlegi összetételében az Országgyűlés erre nem képes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. október 4. 09:36
A Fidesz első lépései a gazdasági növekedés beindításáról szólnak majd,vagyis a világot felszóllitják,hogy csak tőlünk vegyenek drágán,és adjanak olcsón alapanyagokat!És Vezérünket kinevezzük először az EU parancsnokává,majd a Világállam vezérévé,hogy okos irányitásával rendet csináljon!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását