2024. március 29. - Auguszta

Tarlós felemásan értékeli a BKV "vergődését"

Alapvetően pozitív Kocsis István BKV-vezérigazgató feljelentése a menedzserszerződések ügyében, de a nagyobb hányadot kitevő tanácsadói szerződésekről még mindig nem beszélnek.
2009. szeptember 30. szerda 20:23 - HírExtra
A fideszes politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy Kocsis István szerdán bejelentette: feljelentést tesz a rendőrségen nagy vagyoni kárt okozó bűncselekmény alapos gyanúja miatt, mert a BKV belső ellenőrzése szerint 48 esetben jelentős kárt okoztak a cégnek.
A politikai felelősség megkerülhetetlen, nyilvánvalóan látszik, hogy "talicskával tolták kifele a pénzt" a BKV-ból - jelentette ki Tarlós István.

A politikus feltette a kérdést: miért csak most került sor a belső vizsgálat elrendelésére és mikor kapnak válaszokat a tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban. Közlése szerint ezek az ügyek hárommilliárd forintot jelentenek.

Tarlós István arra is kíváncsi, hogy hogyan magyarázzák a szocialisták, hogy Kocsis István a szerződések felében feljelentést tett.

Elmondása szerint hihetetlen, hogy ezekről az ügyekről a főpolgármester-helyettes nem tudott, mert informálisan ezekről évek óta hallani lehetett.

Tarlós István szerint a szocialistáknak 15 éve volt, hogy rendbe tegyék a vállalatot, de azokkal az intézkedésekkel, amelyekkel most akarnak segíteni, "esélye sincs" a BKV-nak arra, hogy kilábaljon a helyzetből.

Nem megoldás, ha egymásnak adják a felelősséget és milliárdos hiteleket vesznek fel - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: a hitelfelvétellel csak a fizetésképtelenné válást hárítják el, de a főváros rosszabb anyagi helyzetbe kerül. "Ez nem segítség, ez egy trükk, egy politikai túlélési kísérlet" - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását