2024. április 19. - Emma

Szülők verekedtek az iskola előtt

Szülők verekedtek csütörtökön Orosházán, a Hunyadi János Közoktatási Intézményhez tartozó egyik gyógypedagógiai iskola előtt.
2009. szeptember 24. csütörtök 20:57 - HírExtra
A helyszínre érkezett rendőrök azt állapították meg, hogy az iskola egyik tanulójának szülei - egy korábbi sérelemre hivatkozva - szóváltásba keveredtek egy másik diák édesapjával. A vita hevében az apát két alkalommal is megütötték, aki az orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A járőrök - mire kiérkeztek - már csak a hangos kiabálást tapasztalták, amelyet a felek, felszólításra abba is hagytak. A rendőri intézkedést követően a bántalmazó apa ellen rendzavarás, míg felesége ellen garázdaság szabálysértése miatt feljelentés készült. A verekedési ügyben az eljárás lefolytatására a helyi városi bíróság rendelkezik hatáskörrel - tájékozatott Pengő Erzsébet, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese.

A Békés megyében megjelenő internetes hírportál, a BEOL értesülései szerint a megvert apa gyermekével hetek óta kötözködött a támadó házaspár gyermeke. A szülő szerint a negyedikes gyermeke ezért többször a tanító mellé menekült a bántalmazás elől. A tanító próbálta a szülők között tisztázni a helyzetet, ám ők csütörtökön mégis összeverekedtek egymással az iskola előtt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását