2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Kiszámíthatóbb támogatási rendszert!

Az európai és hazai támogatási rendszer felülvizsgálatáról akar tárgyalni mintegy száz civil szervezet állami, kormányzati szervekkel.
2009. szeptember 21. hétfő 19:34 - HírExtra
"Tiltakozunk az egész hazai támogatási rendszer kezelési struktúrája ellen, amely mostani formájában egy mélyen feudális - alárendelt, megalázó viszonyt teremt a program megvalósítói és a támogatást közvetítők között" - áll a hétfőn az MTI-hez is eljuttatott petícióban, amelyben követelik azt is, hogy a tárgyalások idejére azonnal függesszék fel a civil szervezetek ellen indított szabálytalansági és végrehajtási eljárásokat.

Mint olvasható, a szervezek szerint a rendszer "a teljes bizalmatlanságra, a jelentős erőfölény korlátlan érvényesítésére, a segítés helyett az értelmetlen, túlzó kontrollra, a drákói szigort érvényesítő szűklátókörűségre, az egyoldalúságra épül, azaz a civilek biztosítékainak, méltóságának teljes hiánya jellemzi".

A szervezetek méltatlannak nevezik, hogy az ellenőrzések rendszere nem tisztázott, csak a pályázó számára vannak időkorlátok. Kifogásolják, hogy "az ellenőrzési eljárások során a lebonyolító szervezet elképesztő szakmai, adminisztratív, ügyviteli és egyéb hibákat követ el minden következmény nélkül". A pályázókat ugyanakkor gyakran apró hibákért szigorúan büntetik - írták.

Szerintük elfogadhatatlan, hogy a pályázati kiírásokat a projektek lebonyolítása során módosítják. Ugyanakkor a pályázat keletkezésekor még nem létező törvényeket kérnek számon menet közben.

"Alkalmi és bizonytalan alkukkal teli a rendszer. A civil pályázók belekényszerülnek ezekbe, azért, hogy küldetésüket, programjukat legalább részben megvalósíthassák" - áll a dokumentumban.

A petíciót Herczog László szociális miniszternek, Varga István gazdasági miniszternek, Vági Mártonnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnökének, valamint Lebovits Gábornak, az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának címezték.

A 15 kezdeményező szervezet között van a Civil Kollégium Alapítvány, a Collegium Martineum, a Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület és a Felső Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete. Csatlakozott hozzájuk több mint hetven szervezet, köztük a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyarock Dalszínház, a Magyarországi Roma Parlament és a Védegylet.

Hétfőn hét civil szervezet ugyancsak a NFÜ elnökéhez, a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez, valamint a szociális és munkaügyi miniszterhez fordult nyílt levélben. Ebben - a szervezetek tájékoztatása szerint - az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány - Magyarország, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége Civil Foglalkoztatási Műhely, a Közösségfejlesztők Egyesülete, valamint a Szövetség a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az NFÜ a TÁMOP-5.5.1. pályázati felhívást indoklás nélkül és határozatlan időre felfüggesztette, éppen a beadási határidő napján.

A civilek szerint így újabb uniós források lehívása és felhasználása kerülhet veszélybe. A civil szervezetek "nyomatékosan kérik a pályázat felfüggesztésének nyilvános indoklását, a döntés azonnali eltörlését és a beadási határidőre beérkezett pályamunkák elbírálásának folytatását - a felhívásban meghatározott ütemterv szerint - az illetékesektől" - írták az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

Hétfőn délelőtt tartották az Állampolgári részvétel hetének nyitórendezvényét, amelyen civil szervezetek "a kiszámíthatóbb és kevésbé gyilkos pályázati és elszámolási rendszerért" demonstráltak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását