2024. április 20. - Tivadar

Orbán nem beszél kicsit előre?

Orbán Viktor arról tájékoztatta pénteken Vietnam miniszterelnökét, hogy Magyarországon jelentős politikai átrendeződés várható, a Fidesz pedig vállalja az ezzel járó felelősséget.
2009. szeptember 18. péntek 12:00 - HírExtra
A Fidesz-elnök és Nguyen Tan Dung budapesti találkozójának részleteit Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője ismertette pénteken, sajtótájékoztatón.
Mint Szijjártó Péter fogalmazott, "egy rendkívüli érdekességet tudhattunk meg a találkozón": Magyarország és Vietnam növekedési adatai megegyeznek, egy apró különbséggel, ez pedig az előjel.

Hozzátette: míg Magyarországon lassul a gazdaság, -7,5 százalékos az adat, addig Vietnamban 5-7 százalékos a gazdasági növekedés.

Kifejtette: az 1980-as években elkezdett gazdasági megújulás programja nyomán Vietnam most már kiemelkedően magas növekedést tud produkálni; 2009-ben és még jövőre is 6 százalék feletti erősödést várnak. Orbán Viktor elismerését és tiszteletét fejezte ki ezért a gazdasági teljesítményért a vietnami kormányfőnek - közölte Szijjártó Péter.

Tájékoztatása szerint Orbán Viktor elmondta a vietnami miniszterelnöknek, hogy Magyarországnak méreténél, gazdasági erejénél fogva egy-egy térségben egy-egy stratégiai partnerre kell fókuszálnia, a Fidesz pedig támogatja azt az elképzelést, hogy az adott régióban Vietnam legyen Magyarország stratégiai partnere.

Nguyen Tan Dung meghívta Orbán Viktort egy vietnami látogatásra. Erre válaszolva a Fidesz elnöke elmondta: amint a szükséges felhatalmazást a magyar emberektől megkapják, élni fog ezzel a meghívással.

A vietnami miniszterelnököt - a Fidesz elnökével folytatott reggeli megbeszélése után - 11 órakor katonai tiszteletadással fogadták a Kossuth Lajos téren. Ezt követően Nguyen Tan Dung meghívójával, Bajnai Gordon kormányfővel kezdett plenáris megbeszélést a Parlament Munkácsy termében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását