2024. május 10. - Ármin, Pálma

A rendőrség "önmagát vérezteti ki"?

A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének (RKDSZ) elnöke szerint a rendőrség "önmaga kivéreztetésére készül".
2009. szeptember 16. szerda 18:13 - HírExtra
Vincze Tibor, aki szerdán az MTI érdeklődésére elismerte, hogy szervezete még nem reprezentatív, elmondta: a RKDSZ napjainkra az ország 12 megyéjében szervezett és április óta tagja a Munkástanácsok Országos Szövetségének.

Véleménye szerint a Rendészeti Védegylet, a Független Rendőr Szakszervezet, valamint a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete "vágóhídra vitte a tagságát" azzal, hogy beleegyezett az átszervezésbe és ezzel együtt a létszámcsökkentésbe.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a határőrség és a rendőrség integrációját követően "óriási kivándorlás" indult meg, hiszen az integrációkor meghatározott 45 ezres létszám napjainkra 40 ezerre csökkent.

Míg az ország 20 megyei rendőr-főkapitányságából 19-ben létszámhiánnyal küzdenek, addig az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdasági részlegénél a rendszeresített 382 főhöz képest 846-an, az ORFK-nál és területi szerveinél pedig az 1.075-ös státuszhoz képest 1.482 hivatásos rendőr dolgozik. Ebből ráadásul 284 fő a tiszthelyettes, a többi tiszt, főtiszt és tábornok.

Vincze Tibor hozzátette, hogy ráadásul a rendőrség újabb átszervezésre készül november elsejével. Így például a horvát-magyar határszakaszon a határőrizeti kirendeltségeket a rendőrkapitányságok alárendeltségébe kívánják vonni, miközben Horvátország nem tagja az uniónak és a schengeni övezetnek, így ezen a hátáron fenn kellene tartani a külső határ védelmét.

A szakszervezeti elnök anomáliákat lát a rendőrségnél dolgozó közalkalmazottakkal kapcsolatban is. Közlése szerint például a közigazgatási bírságokat a rendőrség képtelen határidőre feldolgozni, így jelenleg közel nyolcmilliárd forint bírság behajtásra vár. A "feleslegessé" váló közalkalmazotti állomány elhelyezhető lenne például Győr-Moson-Sopron megyében, ahol ezáltal 96 közalkalmazotti hely lenne biztosítva.

Az érdekvédő mindemellett a humán szolgálat radikális leépítésre is számít. Mint írta, október elsejével a gazdasági szervezeteket nyirbálják meg, később pedig a humán szerveknél a leépítés 5-20 százalékos lehet, de vannak megyék, ahol ez az 50 százalékot is el fogja érni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását