2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Visszatértek! Angelina és Brad újra itt vannak! - képpel!

Az utóbbi időben keveset hallat magáról a Brangelina páros, de megnyugodhatunk, mert minden rendben van velük. Sőt, szerelmesebbek, mint valaha!
2009. augusztus 11. kedd 16:59 - Kővári Adrienn
Régen hallottunk már arról, hogy kedvenc celeb párosunk miként is tengeti a mindennapjait. Sokan fogadni mertek volna, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt elválnak, de úgy tűnik, meghazudtolták a gonosz pletykákat. Az alábbi kép is mutatja, hogy boldogabbak, mint valaha!

A Becstelen Brigantyk című film premierjére voltak hivatalosak, amiben Brad játssza a főszerepet. A mozit Quentin Tarantino jegyzi, és a II. Világháború alatt játszódik a történet. A párost még mindig hatalmas érdeklődés lengi körbe, ezért is voltak nagyon sokan kíváncsiak, hogy vajon együtt érkeznek-e a bemutatóra a szerelmesek, vagy külön.

A tökéletes páros

Igen, együtt érkeztek, s olyan szexisek voltak, mint még soha! Angie ismét egy bőr egybe ruhába bújt, amihez tökéletesen illet Brad fekete öltönye. Korábban már láthattuk őket hasonló szerelésben, amikor is a Mr. & Mrs. Smith című akciófilmet promótálták.

Az utóbbi időben a világ legszexisebb férfija, Brad Pitt egyre inkább öregszik. Nem mintha így nem lenne elég sármos, mégis egyre jobban látszik rajta a kora. Ráadásul a színész előszeretettel visel őszes szakállat. Kedvenc játékszere egy vadiúj motor, amin többször is lehetett látni az elmúlt hetekben.
Forrás: HírExtra/x17online
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását