2024. március 29. - Auguszta

Titkok! Az Alkonyat írója kitálalt!

Az Alkonyat forgatókönyvírója elárult egy-két titkot a következő két moziról, a rajongók legnagyobb örömére.
2009. augusztus 7. péntek 19:13 - Kővári Adrienn
Ha minden igaz már elkezdték forgatni az Alkonyat harmadik epizódját, ami az Eclipse névre hallgat. A napokban a második résznek, az Újholdnak a plakátjai is napvilágot láttak. A világ újra Twilight lázban ég!

A forgatókönyvíró, Melissa Rosenberg úgy döntött, hogy elárul egy-két titkot, hogy ezzel is fokozza a kedélyeket. Elmondása szerint a további két epizód sokkal nívósabb lesz, mint az első, aminek már így is több millió rajongója van. Csaknem a Harry Potter mozik nyomdokaiba akarnak lépni?

Vámpír varázslat

„Az első film egyszerűen csak romantikus, igaz, volt a végén egy harc, ez volt benne az egyetlen nagy esemény.” – kezdett bele a magyarázatba a forgatókönyvíró. Elmondta, hogy a második epizódban megismerhetjük a farkasemberek klánját is, ráadásul az Eclipse-ben lesz egy nagyobb harc is. „Ahogy haladunk a történettel, és a kötetekkel egyre izgalmasabb lesz a vámpír sztori.” – tette még hozz Melissa Rosenberg.

Azért is szereti ezt a történetet, mert idővel a karakterek képesek azt túlnőni, ezzel igazán közel hozzák a Twilight világát az emberekhez.

Twilight titkok


Megkérdezték arról is az írónőt, hogy miként tervezte meg azt a bizonyos kémiát a két főszereplő között. „Amikor elkezdtem dolgozni a Twilighton, még nem tudtam, hogy ki fogja játszani a szerepeket, így teljesen a sötétben tapogatóztam. Ezért utólag át is kellett kicsit írni, mert néhol viccesebbre vettem a történetet, de ezt a két színész karaktere, jelleme nem tűrhette meg. Így egy kicsit sötétebbek lettek a vicces részek is.” – mesélte a negyvenhét éves forgatókönyvíró.

Ezért is volt könnyebb megírni a következő részeket, mert már tudta, hogy kik azok a színészek, akik majd életre keltik a lapokat. Ismerte őket a küllemüktől kezdve a hangjukig, tudta, hogy mi lesz az a szöveg, szituáció, ami e legjobban fog hozzájuk illeni. „Szerintem ez a film közel sem lenne ennyire sikeres, ha nem Robert Pattinson, és Kristen Stewart játszaná a főszerepet, mert akkor biztos, hogy nem lenne meg ez a kémia, ami most megvan, s amit az emberek annyira szeretnek.” – tette még hozzá az írónő.
Forrás: HírExtra/celebrity mania
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását