2024. május 7. - Gizella

Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál

Európa egyik legnagyobb táncos rendezvényeként augusztus 12-én kezdődik Százhalombattán a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár, amelyre 23 ország több mint 700 fellépője érkezik - közölte a rendezvény sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
2009. augusztus 7. péntek 23:41 - HírExtra
Dobos Ágnes elmondta, hogy a tíznapos program új vendégeként Baskíriából is bemutatkozik egy együttes, amely mellett egyebek között Mexikó, Törökország, Nigéria, Thaiföld és Szlovákia táncosai mutatnak be műsort saját zenei és tánckultúrájukból.
Százhalombattán kívül a szomszédos Tököl és Ráckeve is bekapcsolódik a szervezésbe, az együttesek estéről estére e városokban is fellépnek - tette hozzá.

A rendezvény érdekességeként említette, hogy százhalombattai családok látják vendégül a külföldi táncosokat, akiket igazi magyaros vendégszeretet vesz körül.

A külföldi vendégek augusztus 12-én érkeznek, az események sora pedig másnap, a 600 tagot számláló, helyi Forrás együttes gálaműsorával a Művelődési Házban veszi kezdetét. Augusztus 15-én a Népek bálján nyolc ország tánclépéseit tanulhatja be a mozgásra fogékony publikum, augusztus 18-án pedig vidám, fergeteges jelmezbálra invitálják a nézőket.

A kiegészítő programok közé tartozik az egy héten át tartó Főtéri sokadalom a Szent István téren, ahol vásári komédiák, világzene és utcaszínház szórakoztatja a közönséget.

A statisztika szerint az elmúlt öt évben összesen 150 ezer néző fordult meg a Summerfesten, amelyen 45 ország népi tánckultúrájába pillanthattak be a szemlélők. Az idei rendezvényre is több tízezer látogatót várnak - tette hozzá Dobos Ágnes.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását