Sport

Minden idők legnagyobb visszatérései – videókkal

Az elmúlt évek legnagyobb visszatérése lehet Michael Schumacheré. De kié volt a sportvilág legnagyobb újrázása? A HírExtra sorba vette a sporttörténelem legszebb és legfeleslegesebb visszatéréseit.

Brett Favre

Tizenöt éven át, 1992 és 2007 között Brett Favre nevének említése elképzelhetetlen volt a Green Bay Packers csapatának említése nélkül. Az amerikai foci egyik legendája, a tömérdek csúcsot tartó irányító 1997-ben ráadásul a csúcsra is felért, a XXXI. Super Bowl-on vezette győzelemre a sajtfejűek gárdáját. 2008-ban aztán a klubhűséget emlegetve visszavonult, hogy aztán a következő szezonban már a New York Jets csapatánál játsza végig a szezont…

Michael Jordan

Jordané aztán valóban elképesztő történet. Bajnoki aranygyűrűk és MVP címek után, 1993-ban jelentette be az NBA valaha volt egyik legnagyobb sztárja, hogy felhagy a kosárlabdával. „Elértem a karrierem csúcsát. Úgy érzem, már semmi mást nem tudok bizonyítani” – nyilatkozta akkor a „Levegő ura”. A sporttól azonban nem tudott elszakadni, egy könnyed huszárvágással átnyergelt a baseballra, s egy harmadosztályú csapatban bénázott néhány hónapig.

Tizenöt NBA-szezon, hat aranygyűrű – íme, Michael Jordan pályafutásának tíz legellképesztőbb mozdulata:

Egy év kihagyás után azonban, ’95 márciusában ismét magára húzta a Bulls mezét, s elkezdődhetett a második nagy korszaka, melynek során ismét zsinórban három aranygyűrűt szerzett. „99 százalék, hogy végleg visszavonultam, habár még mindig ott van az 1 százalék” – búcsúzott másodszor ’99-ben, mint később kiderült, még mindig nem végleg. 2001-ben ugyanis – akkor már igazgatóként dolgozott a csapatnál – nem bírta tétlenül nézni a Washington Wizards vergődését, s piszlicsáré fizetésért ismét visszatért. 2003 áprilisában azonban eljött a páratlan pályafutás vége: nagy sírás-rívás, mez visszavonultatások és tapsvihar közepette végleg szögre akasztotta kosaras cipőjét.

Lance Armstrong

Néhány nappal a Tour de France után megállapíthatjuk, hogy „Livestrong” visszatérése nem lett az igazi. Az 1997-es, a hererákkal sikeresen megvívott küzdelme után ’99 és 2005 között zsinórban hét francia körversenyt nyerő amerikai kerékpáros „csak” harmadik lett az idei sárga trikóért vívott versenyben. A 37 éves legenda három évet pihent rá újabb visszatérésére, a számára minden bizonnyal csalódást jelentő összetettbeli harmadik hely után sem csügged, s bejelentette: tutira megpróbálja jövőre is legyőzni a mostanság igencsak legyőzhetetlennek tűnő spanyol Alberto Contadort…

Armstrong próbálkozik, de már nem az igazi… Rövid videó az idei Tour 16. szakaszának egyik Armstrong-támadásáról:


@@

Martina Hingis

Nagy magyar visszatérők
Kótai Mihály: több mint három év kihagyás után (2006-ban állandóan kiújuló sérülései miatt vonult vissza) lépett ismét szorítóba a Tornádó (33 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen). A néhány napja, július 25-én Szabó Titusz ellen sikerrel megvívott hat menetes mérkőzés után pedig már a következőt tervezi, melyre valószínűleg augusztusban kerül sor.

Dvéri Zsolt: a Videoton korábbi válogatott középpályása 2004 őszéig bírta a magyar foci körülményeit. „Belefáradtam, megcsömörlöttem. A körülmények nem megfelelőek, sem Fehérváron, sem máshol” – indokolta akkor döntését a „kopaszkás” játékos. Másfél év múlva a középpályás már ismét a fehérváriakkal készült az első osztályú meccsekre…

Annus Adrián és Fazekas Róbert: a tipikus példa arra, hogy közel sem mindegy, miért áll le valaki évekig az élsporttal… A jómadarak az emlékezetes és fájó 2004-es athéni páros doppingbotrányuk után nagy csinnadrattával jelentették be 2005 augusztusában, hogy visszatérnek az élsporthoz, és céljuk az arany megszerzése a pekingi olimpián, csak kevesen hittek nekik. A pekingi eredmények (Fazekas ugyan kijutott a játékokra, de nem sikerült villantania, Annusnak még az sem sikerült) tükrében kijelenthetjük: nem a két szombathelyi dobóatléta visszatérése a legjobb példa a nagy comeback-ek sorolásában…

Risztov Éva: az „ezüstlány” visszatérése senkit sem lepett meg. A még mindig csak 23 éves versenyző három évvel ezelőtt jelentette be a visszavonulását. Medencébe azonban márciusi visszatérése után sem akar ugrani: hosszútávúszóként a 2010-es budapesti Európa-bajnokságra próbál majd összpontosítani.

Több szempontból is érdekes a svájci „kislány” esete: a drága jó Martina többször hagyott már ki éveket ugyanis pályafutása során. 2005-ben például közel három év után tért vissza, hogy aztán 2007-ben emlékezetes kokainos botránya után ismét eltűnjön. „A korom és az egészségügyi problémáim miatt úgy döntöttem: nem folytatom a karrieremet” – mondta még 2007-ben a svájci teniszcsillag. Persze nem tartotta be a szavát… Utoljára ez év elején volt arról szó, hogy esetleg visszatérne a pályára, akkor azonban mégsem valósult meg sokadik visszatérése. Vajon hallunk még valaha a botrányhős Hingisről?

Néhány „kisebb” visszatérő a közelmúltból

Thomas Grandi
: a kanadaiak kiváló síelője 2007 márciusában, tizennégy végigsíelt kemény szezon után jelentette be visszavonulását. Az olasz származású 36 éves sportember akkor a motiváció hiányára hivatkozott, egy évvel később azonban visszavonta döntését: „Egyszerűen nem hagyhatom ki, hogy hazai közönség előtt szerepeljek a 2010-es vancouveri téli olimpián” – indokolta döntését.

Michael Stich: a németek olimpiai és ’91-es wimbledoni bajnoka a múlt heti hamburgi ATP torna előtt jelentette be visszatérését. A tornán egyébként versenyigazgatóként működő 40 éves Stich az orosz Mischa Zverevvel indult el a párosok versenyében, meccset azonban nem sikerült nyerniük, mert egy viszonylag ismeretlen páros 6:4, 6:2-vel kiejtette őket.

Kim Clijsters: a teniszezők női világranglistáját korábban tizenkilenc hétig vezető belga csillag 2007-ben vonult vissza, gyermeke születése miatt. Két évvel később, ez év márciusában azonban már azt lehetett hallani, hogy a belgák játékosa szívesen visszatérne a pályára. Teheti, hiszen még mindig csak huszonhat éves…

Vajon Michael Schumacher visszatérése melyikükéhez fog hasonlítani?

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.