2024. március 29. - Auguszta

Kajak-kenu vb: arany, ezüst, bronz és plusz öt kvóta

A magyar versenyzők mindhárom színű éremből egyet, továbbá öt londoni kvótát szereztek a szombat délutáni döntőkben a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
2011. augusztus 20. szombat 18:51 - HírExtra
A győzelmet a vb-újonc Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros harcolta ki, nagy, de kellemes meglepetést okozva lett aranyérmes 500 méteren. Kozák Danuta másodikként zárt a kajak egyesek fél kilométeres versenyében, míg a harmadik helyet Takács Kincső és Baravics Gyöngyvér kenupáros szerezte, ugyancsak 500-on.

Csipes Tamara és Kovács Katalin 500-as kajakos duója némi csalódást keltett negyedik helyével, de az egység Csipes révén újabb olimpiai kvótát szerzett az országnak (Kovács már gyűjtött egyet a négyes tagjaként), így ezek száma a női kajakosoknál ötre nőtt.

A Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor, Boros Gergely összeállítású kajaknégyes nem tudott beleszólni az érmek elosztásába, hetedikként ért célba, de gyakorlatilag már azzal kiharcolt négy londoni indulási jogot, hogy bekerült a döntőbe - igaz, abban még végig kellett mennie az 1000 méteres távon. A kajakos Kugler Attila és a kenus Korisánszky Dávid egyformán nyolcadik lett egyesben 500 méteren.

A délelőtti, 200-as elő- és középfutamok során eldőlt, hogy a négy megszerezhető kvótából mindössze eggyel zárják a vb-t a magyar kenusok, mivel Bozsik Attilának nem sikerült bejutnia a vasárnapi döntőbe. A magyar versenyző csupán ötödik helyen ért célba középfutamában, így nem jutott fináléba, amelynek hét legjobbja jut londoni indulási joghoz. A hazaiak korábban C-2 1000 méteren sem kvalifikálták magukat a döntőbe, azaz a szombaton, egy kilométeren aranyérmes Vajda Attila gyűjtött egyedül kvótát.

A többi magyar egység bejutott a döntőbe a legrövidebb távon. Az olimpiai számokban a K-1-ben érdekelt Molnár Péter és Paksy Tímea, továbbá K-2-ben a Sík Márton, Beé István duó ezzel nagyon közel került a londoni kvóta kiharcolásához. Előbbi kettőnek az első nyolcban, a párosnak pedig az első hatban kell végeznie az ötkarikás kvótá(k)hoz. A játékok műsorán nem szereplő számok közül férfi C-2-ben Horváth Gábor és Foltán László második, a női C-1-ben érdekelt Takács Kincső pedig harmadik lett középfutamában, ezzel mindkét egység kvalifikálta magát a fináléba. A Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakpáros már az előfutamban elért győzelmével bejutott a döntőbe 200 méteren, amelyen így a hét számból hatban lesz magyar hajó a finálékban.

A váltók szombat kora esti selejtezőjében mindhárom szakág magyar stafétája fináléba jutott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását