2024. május 11. - Ferenc

Az MSZP reagált Orbán beszédére

Az MSZP szerint eredményes válságkezelőre van szükség, Orbán Viktor azonban továbbra sem mondja meg, hogyan kezelné a válságot.
2009. július 18. szombat 15:49 - HírExtra
Lehetséges, hogy a válság után a világ megváltozik, de ma még válság van, s ezt kezelnie kell a magyar kormánynak - vélekedett a szóvivő, aki szerint a Fidesz elnöke kormányra kerülve sem tehetne mást, mint amit most tesz a kabinet.

Nyakó István szerint Orbán Viktor beszéde azt mutatja, hogy a politikus Óz, a nagy varázsló szerepében tetszeleg, hiszen úgy beszélt, mint egy "törzsi varázsló".
A szocialista politikus közölte: a Fidesz elnökének régimódi, a legendák ködébe vesző mondatai vannak, pedig "ráolvasással, meg energiaküldéssel nem lehet kezelni a válságot, megvédeni a devizahiteleseket, megőrizni a munkahelyeket".

A Fidesz elnöke a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján szombaton kifejtette: egy politikai és gazdasági mítosz uralmának a korszaka ért most véget, amelyben a mítoszok mellett tabuk és babonás hiedelmek éltek. E mítosz lényege az volt, hogy létezik egy nagy csoda, egy nagy varázslat, amely mindent megold. A "mindent piacosítani" politikájának elvét vallók azt mondták: a piac szent, morális és önszabályozó, aki pedig ebben kételkedik, az eretnek, maradi és szélsőséges - hangoztatta a szónok.

Szerinte ma a "varázstalanítás" napjai zajlanak, mivel kiderült, hogy ez a nagy varázslat globálisan "befuccsolt". Hozzátette, hogy a magyar baloldalt is felvásárolta egy neoliberális tőkés csoport, amely mindent elvett a magyarok közösségétől. Ez a csoport szétverte az ország egészségügyi rendszerét, az emberektől elvette a nyugdíj-megtakarításokat, felszámolta a szociális és családtámogatási rendszert, odalett a közbiztonság. Ez a baloldal elvette a nemzeti összetartozás élményét december 5-én, amikor a magyar uszította a magyarra. Ez a baloldal elvette a magyaroktól 2006. október 23-án a demokráciába vetett hitet, amikor békés emberekre uszították a rendőrséget politikai megrendelésre - mondta Orbán Viktor.

Szavai szerint Magyarországon ennek a politikának a kudarca hatalmi, politikai és gazdasági válságot idézett elő. Ehhez hozzáadódott a nemzetközi válság, mindez együttesen nyomasztja a társadalmat. Ennek egyik következménye a kétféle szélsőséges politika - a szélsőséges liberális baloldal és a szélsőséges jobboldal - megjelenése Magyarországon - mondta.

Ezek egymásból élnek, egyik a másiknak következménye - fűzte hozzá. Ezekkel a szélsőségekkel szemben csak a kiegyensúlyozott, sikeres, eredményeket hozó polgári kormányzás lehet az alternatíva - hangsúlyozta Orbán Viktor.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

ferooo1
2009. július 18. 18:21
HIHETETLEN AMIT EZEK NAP MINT NAP KITALÁLNAK NEM SZORAKOZÁSBÓL TARTJUK AZ AUTOT AZÉRT MERT DOLGOZNI JÁRUNK VELE A GYEREKET VISZÜK AZ ORVOSHOZ SAJNOS NEM TELIK UJRA AKKOR KITALÁLJÁK HOGY MINDEN ÉVBEN VIZSGA ..PONT A SZERENCSÉTLENEKET SULYTJÁK UJRA NEM BESZÉLVE A MÜHELYEKRŐL ....PERSZE A FIDESZ LAPIT SENKI NEM SZÓL HOGY AZÉRT EZT NEM KELLENE....ENNYIT A FIDESZRŐL
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását