2020. február 22. - Gerzson

Végre! Magdi anyus a csúcson

A Barátok közt Magdi anyusát megformáló Fodor Zsóka színésznő úgy érzi, hogy most jár pályája csúcsán. Neki nagyon tetszik a sorozatbeli alakítása, de vajon a nézőknek is?
2009. július 6. hétfő 11:59 - HírExtra
Hihetetlen vihart kavart a népszerű magyar sorozatban, az RTL Klubon futó Barátok köztben az, hogy kiderült: Magdi anyus hűtlen volt Vili bácsihoz.

A botrány következménye az lett, hogy Magdi anyusnak távoznia kellett a közös lakásukból. De ez mind nem volt elég! Vili bácsi ugyanis annyira nem tudja feldolgozni a történteket, hogy ő is kiköltözik a szobából.

„Miután Magdus elhagyta a családját, Vilit felzaklatják házastársára jellemző, például parfümjéből, ruhájából áradó illatok, amelyeket maga mögött hagyott, ezért kéri Botondot, cseréljenek szobát” – mondta a Vili bácsit játszó Várkonyi András az egyik bulvárlapnak.

„A nézők nagyon szeretik ezeket a jeleneteket, előfordul, hogy megveregetik a vállamat azért, mert szerepem szerint jól döntöttem, hogy nem bocsátottam meg Magdinak” – mondta büszkén Vili bácsi.

Persze az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Magdi anyusnak mennie kellett a sorozatból, mert Fodor Zsóka úgy döntött, hogy egy időre kiszáll.

„Azt hittem, hogy elmarasztaló véleményeket kapok majd az emberektől Magdi miatt, de úgy tűnik, megbocsáthatónak tartják a kalandomat. Drukkolnak, hogy rendbe jöjjön a házasságunk Vilmossal. Ezek a jelenetek számomra nagyon kedvesek, az utóbbi tíz év talán legjobb és legboldogabb képsorait forgattam. Mint mindig, most is visszanézem esténként a felvételeket, és tetszett, amit láttam. A mostani történéseknél olyan érzelmeit mutatja ki Magdi, amelyeket eddig még nem láthattunk. Meg is állapítottam a mostani részeknél: Zsóka, te igazi színésznő vagy!” – kommentálta szerényen a teljesítményét a Barátok közt sztárja.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását