2020. április 6. - Vilmos, Bíborka

Igazi magyar zenét hallgatna az ORTT

A kereskedelmi rádiózás minőségi jegyeinek javítása, "magasabb értékek megjelenítésének irányába" mozdítása és a magyar zene szerepének növelése is célként szerepelne az országos kereskedelmi rádiófrekvenciákra kiírandó pályázat szövegtervezetében.
2009. június 27. szombat 10:03 - HírExtra
A médiahatóság által a napokban közzétett tervezet a célok közé sorolja "a hazai és az európai kultúra szolgálatát, a kulturális sokszínűség állandósulását" éppúgy, mint a "nem politikai civil törekvések, önszerveződések" bemutatását, hangsúlyozását.

A napi 24 órás adásidő legalább tizedét közszolgálati programnak kellene kitennie, s ebből 25 percet főműsoridőben - a médiatörvény szerint reggel fél hét és fél tíz között - kell teljesíteni.

Kívánalom az is, hogy - meg nem határozott napszakban - negyedórás önálló, egybefüggő hírműsor kerüljön adásba. Szerepet kell vállalniuk a pályázóknak, hogy részesei lesznek a digitális műsorszórásra átállásnak, feltéve, hogy a műsorszóró hálózat üzemeltetője "ésszerű és tisztességes feltételek mellett" kész "az egyenlő elbánás feltételeinek megfelelő szolgáltatást nyújtani".

A nyertesnek november 19-én - azaz egyből a hatályos koncesszió lejártakor - meg kell kezdenie az ORTT-vel kötött szerződésének megfelelő műsorszolgáltatást, és ha ez neki felróható okból nem történik meg, jogosultsága elvész; ez alól azonban adhat felmentést a médiahatóság, így "különös méltánylást érdemlő ok" esetén akár 2010. március 31-ig is engedheti az indulás eltolását.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását