2024. március 29. - Auguszta

Elveszett pünkösdi szokások

Több ünnephez hasonlóan a Pünkösdhöz is rengeteg szokás kötődik. Egyaránt vallási, és népi hagyományok is kötődnek ehhez az ünnephez, de ezeket már szinte sehol sem ápolják. Pedig nem is volt annál viccesebb, amikor megválasztották a Pünkösd királyát és királynőjét.
2009. június 1. hétfő 08:59 - Kővári Adrienn
Első hallásra az ünnep valásos része ugrik be az embernek, pedig a Pünkösd is régi hagyományokra épül. Itthon, a kereszténység előtt ápolták ezt az ünnepet, rengeteg szokás kötődik hozzá, amiket mára már szinte teljesen elfelejtettek az emberek.

A szó eredete
A görög pentékoszté szóból származik, ami ötvenet jelent, a későbbi magyar elnevezés, a pünkösd szó ebből ered.Több mint ezer éve virággal köszöntik ezt az ünnepet Európa országaiban. Az emberek ilyenkor a bő termésért, és a gyermekáldásért imádkoznak.
A Pünkösd egy mozgó ünnep, ami május és június közé esik. Mindig összefügg a Húsvéttal, szoros a kapcsolat a két ünnep között, mivel mindössze 50 nap van a két esemény között.

Valójában ez egy egyhetes ünnep, de csak két napot nevezünk ténylegesen Pünkösdnek, s ebből egy mindig vasárnapra, a másik hétfőre esik, ami munkaszüneti napnak számít. A májust gyakran Pünkösd havának is nevezik.



Az ünnep vallásos arca

Ez egy újszövetségi egyházi ünnep, mellyel a kereszténységre, és a Szentlélek eljövetelére emlékeznek. A Szentlélek ezen a napon látogatta meg Szűz Máriát, és az apostolokat, így lett ez ilyen fontos nap a keresztények számára.

Minden évben megtartották Pünkösd ünnepét a templomokban is. A lángnyelveket szimbolizálva a pünkösdi rózsa szirmait szórták szét, a Szentlelket egy fehér galamb jelképezte. A lányok, nők ilyenkor vörös ruhába bújtak, hajukat befonták, és a bal vállukra kanyarították. A férfiak is felöltötték legszebb ünneplős ruháikat, s már kezdődhetett is a mulatság. A középkorban még harsonákkal jelezték a Szentlélek eljövetelét, és sok esetben égő kócokat is gyújtottak, amiket a templom padlásáról eresztettek alá.

Az egyház születésnapját is ekkor ünneplik, nemcsak a szentlélek eljövetelét. Úgy tartja a mondás, hogy Krisztus mennybemenetele után Mária, az apostolok, és a tanítványok együtt ünnepelték a Pünkösdöt. Hirtelenjében hatalmas szél támadt, majd lángnyelvek jelentek meg, mindannyian megteltek a Szentlélekkel. Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, ahogy a Lélek meghagyta nekik. A Jeruzsálemben tartózkodó emberek meglepődve tapasztalták, hogy megértik azt, amit az apostolok mondanak. Ekkor előlépett Szent Péter és prédikálni kezdett, sokan megértették őt is, s belőlük alakultak ki az első keresztény gyülekezetek.



Pünkösdi népszokások


Ezek a vicces népi hagyományok már-már teljesen feledésbe merültek. Több országban ilyenkor emlékeztek Flórára, a növények és virágok istennőjére, de rajta keresztül ez az időszak termékenységi ünnepnek is számított. Ez a hagyomány még a kereszténység elé nyúlik vissza.

Rengeteg szokás fűződött ehhez a naphoz, amiknek egy töredéke még ma is jelen van a néphagyományokban, de legtöbb része már teljesen kihalt.

Pünkösdi király választás

Tavaszköszöntés
A tavaszból nem hiányozhattak a virágok, bár ekkor már lassan a nyár felé vette az irányt idő, az emberek mégis a tavaszra emlékeztek. Kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítésének a lécei közé zöld ágakat, és virágokat tűztek. Ez nyugodtan lehetett bodza, pünkösdi rózsa, vagy akár jázmin. Azért volt erre szükség, mert így szerették volna megelőzni, hogy a villám belecsapjon a házba. Néhol a lányos házakat részesítették ebben a kegyben, hogy csak az ő házaikra tűztek virágokat.
Már a középkorban is megválasztották a Pünkösd királyát; ezért a címért a fiatal legényeknek különféle ügyességi versenyeken kellett részt venniük. Tuskócipelésben, karikába dobásban, tűzugrásban, lovasversenyekben kellett összemérniük az erejüket. Pünkösd királya vezette a többi legényt, ráadásul minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre meghívták, emellett a kocsmákban ingyen ihatott. Akármilyen jól is hangzik, ez a tisztség csak egy hétig tartott, de a szerencsésebbek akár egy évig is viselhették ezt a címet. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl már udvarolhattak, és kocsmázhattak is.

Pünkösdi királynévárás
Négy nagyobb lány körbevitt a faluban egy ötödiket; a legkisebbet, a legszebbet. A fiatalok énekeikkel, és jókívánságaikkal körbejárták a falut. Az aprócska menet megállt minden udvaron, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. A játék végén a háziak megkérdezték, hogy a királyné édes-e vagy savanyú? Ezek után megcsikizték a lány állát, s ha elmosolyodott, de nem villantotta ki fogsorát, akkor megnyugodott mindenki, mert bőséges termés kecsegtette őket. Termékenységvarázsló mondókákat kántáltak a királynőnek, majd mindenki ajándékokat is kapott. A Dunántúlon később adománygyűjtéssel párosult ez a szokás.

Pünkösdölés
Ilyenkor a pünkösdi király, és királyné együtt jelent meg, s legtöbbször adománygyűjtésre szolgált ez az összejövetel. A gyerekek, fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s így gyűjtötték az adományt.

Törökbasázás
Kiválasztották a legrosszabb fiút a faluban, selyembe öltöztették, és turbánt nyomtak a fejébe. Ruháját kitömték szalmával, majd összeláncolt kézzel végig vezették a falun. A beöltözött tíz-tizenkét éves basa ugrándozott, miközben a többi fiatal zöld gallyakkal csépelték.

Régen így zajlott a Pünkösd, ezekkel a népszokásokkal szerették volna az emberek feldobni az életüket. Ilyenkor minden sokkal könnyedebb volt, a szerelmesek is mutatkozhattak együtt, udvarolhattak, senki nem nézett rájuk rosszalló szemekkel. Érdekes lenne, ha még ma is élnének ezek a szokások, de már csak egy két faluban ápolják őket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását