2024. május 12. - Pongrác

Belső ellenőrzések az MSZP-ben

Az MSZP-frakció arra kérte hétfői ülésén a párt országos elnökségét - és erről szavazott is -, hogy foglalkozzon a parlamenti "kiszavazások" ügyével - tudta meg az MTI szocialista forrásokból.
2009. május 25. hétfő 21:31 - HírExtra
A képviselőcsoport egységesen százezer forintra büntette Warvasovszky Tihamért, Karsai Józsefet, Farkas Imrét és Lamperth Mónikát, mert nem szavazták meg a 13. havi nyugdíj megszüntetését is tartalmazó nyugdíjtörvény május elején.

Az MTI információi szerint az eset kapcsán vita bontakozott ki a frakció ülésén: többen sérelmezték, hogy prominens pártvezető nem vett részt a szavazáson.

A vita végül azzal zárult le, hogy a frakció megszavazta azt az indítványt, amely felkérte az elnökséget, tárgyalja meg a távolmaradások és a nemmel való szavazások ügyét.

Ezt a döntést az MTI-nek többen úgy értelmezték, hogy a frakciótagok szeretnék, ha további következménye lenne "a kiszavazásoknak". Példaként azt említették, hogy akár a párt országos etikai bizottsága is vizsgálódhatna az ügyben vagy értesíthetnék a képviselőt delegáló helyi pártszervezetet is.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a frakciónak a pénzbírságon kívül nincs sok eszköze a képviselők szankcionálására.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítása előtt, május 11-én, az MSZP-frakció ülésén senki nem kért felmentést az igennel való szavazás alól, ugyanakkor egyedüli szocialistaként nemmel szavazott Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester, aki korábban nem írta alá a Bajnai Gordon miniszterelnök tervezett intézkedéseit tartalmazó támogató nyilatkozatot sem.

Az MSZP-s képviselő az MTI-nek azt mondta, hogy nem ért egyet a 13. havi nyugdíj eltörlésével és a családi pótlék adó alá vonásával.

Egy másik MSZP-s politikus, Farkas Imre tartózkodott. Ő korábban az egészségbiztosítási pénztárakról szóló, később visszavont törvényt sem szavazta meg. A szavazásnál nem volt jelen Karsai József.

Lamperth Mónika MSZP-s képviselő, volt önkormányzati miniszter átmeneti rosszullét miatt nem volt jelen, amikor a nevét olvasták, később felment az elnöki pulpitusra azzal, hogy szeretne szavazni, de erre már nem volt lehetősége.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. május 25. 21:46
ELVTÁRSAK!
Íme, napnál is világosabb, kit képvisel az általatok megválasztott képviselő! Titeket? Ne legyetek ilyen balgák! A saját frakcióját.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását