2024. március 29. - Auguszta

Iszapömlés: mennyiért segített a Vöröskereszt?

Eddig mintegy 400 millió forint értékben nyújtott segítséget az egy évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa sújtotta területen a Magyar Vöröskereszt.
2011. október 5. szerda 12:58 - HírExtra
Az összeg

A szervezet munkatársai és az önkéntesek élelmiszer- és tisztítószer csomagokat, védőfelszereléseket, tűzifát osztanak, pótolják az ingóságokat, felújítanak, segédkeznek a lakóházak vásárlásánál és a melléképületek felépítésében. A Vöröskereszt katasztrófaszámláján összegyűlt 400 millió forintos adományából gazdálkodott, amelyből 206 millió forint a 1749-es segélyvonal segítségével gyűlt össze - tudatta a szervezet az MTI-vel.

A Vöröskereszt Veszprém megyei és budapesti kollégái már a katasztrófa első napján a helyszínre érkeztek, hogy részt vegyenek a segítségnyújtásban. A mentési munkálatok mellett gyorssegélyt is juttattak a területre, amely a mindennapi élethez szükséges élelmiszereket, ásványvizet, tisztító-és tisztálkodási szereket és védőfelszerelést tartalmazta.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan biztosították a szervezethez beérkező adományok gyűjtésének és kiosztásának feltételeit. Tavaly október óta 17 ezer élelmiszer-, 14 ezer vegyi áru csomagot, több mint 130 ezer ásványvizet osztottak ki Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely településen. Ennek összértéke 180 millió forint volt.

Kielemelten kezelik

Az ingóságok pótlása kiemelt helyet kapott a segítségnyújtásban, a szervezet több mint 2500 háztartási gépet vásárolt a rászoruló családoknak.

A segítők mindezek mellett részt vettek a vörösiszap-károsult családok házainak felújításában, a devecseri általános iskola felújítási munkálataiban és tizenegy család házvásárlását is segítették. Ezekre a célokra közel 80 millió forintot fordítottak.

A tél beálltáig még öt család számára könnyűszerkezetes melléképületek építését oldja meg a szervezet, valamint a kerti munkához szükséges eszközöket kapnak a vörösiszap-károsult családok.

Szoros együttműködésben

"A Magyar Vöröskereszt önkéntesei és munkatársai szoros együttműködésben dolgoztak a helyi önkormányzatokkal és a területen tevékenykedő segélyszervezetekkel, így megfelelő módon és gyorsan tudtunk reagálni a felmerült szükségletekre" - fogalmazott Habsburg György, a segélyszervezet elnöke.

"Köszönet minden adományozónak, akik az árvíz után ismét bizalommal fordultak a Magyar Vöröskereszthez és pénzbeli, tárgyi adományt ajánlottak fel, ezzel segítve a kárterületen végzett munkánkat" - tette hozzá.

A humanitárius szervezet devecseri segélyművelete december 31-én fejeződik be.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását