2024. április 17. - Rudolf

Veres: Több bank is pályázik a segélyre

A kormány más pénzintézetekkel is tárgyalásokat folytat az IMF forrásból elkülönített banktámogató csomag igénybevételéről - jelentette be Veres János pénzügyminiszter, az FHB Jelzálogbankkal aláírt megállapodást ismertető sajtótájékoztatón.
2009. március 31. kedd 13:18 - HírExtra
A parlament által tavaly decemberben elfogadott stabilizációs törvény szerint az IMF hitelből elkülönített 600 milliárd forintos csomagból 300 milliárd forintot tőkejuttatásra, további 300 milliárd forintot pedig állami garancia révén a banki likviditás növelésére lehet felhasználni. A csomag célja az, hogy a Magyarországon működő, magyarországi székhellyel rendelkező pénzintézetek ne kerüljenek versenyhátrányba azokkal a bankokkal szemben, amelyek anyabankjai Európa más országaiban jelentős állami segítséghez, tőkéhez jutottak.

Veres János hangsúlyozta: a kormány nincs kényszerhelyzetben, hogy a rendelkezésre álló pénzt határidőre, mindenképpen el kellene költenie. Hozzátette: ha szükséges, a keret mindkét irányban változtatható a partnerekkel kötött megállapodás módosításával.

A miniszter az MTI kérdésére elmondta: a garanciarészre vonatkozó szabályozást a kormány már elfogadta, csak még nem hirdették ki, így, ha a helyzet úgy hozná, a csomag garanciarészére is meg tudna állapodni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását