2024. április 20. - Tivadar

Egyre valószínűbb az előrehozott választás

Napról-napra nő az előre hozott választások esélye - vélték az MTI-nek nyilatkozó politológusok.
2009. március 27. péntek 07:48 - HírExtra
"Bármeddig is tart a jelölési folyamat, minden egyes órával, minden egyes újabb visszautasított jelölttel a szocialista párt és az SZDSZ is elriasztja magától a szavazókat. Egy önsorsrontó folyamatról van szó, amelyből egyre nehezebb lesz számukra kitörni" - mondta Mráz Ágoston Sámuel.

A szocialista párt maradék szavazóbázisát is elijesztheti az, hogy sorra buknak el a miniszterelnök-jelöltek, hiszen kormányképtelen erőként tűnik fel az MSZP. A tanácstalanság következményeként még a mostaninál is rosszabb közvélemény-kutatási adatokra számíthatnak - tette hozzá.

Juhász Attila szerint az MSZP-nek nem tesz jót, ha egy ilyen válsághelyzetben tovább kell kormányoznia ügyvezető kormányként. Minél tovább tart ez az "áldatlan állapot", annál rosszabb lesz a szocialista párt megítélése - fűzte hozzá.

Ráadásul az MSZP-nek rendkívül kis esélye van egy valóban hatékony, úgymond külső támogatást élvező válságkezelő kormányt létrehozni. Ha még létrejön is ez a kormány, akkor is nagyon nehéz lesz a szocialistáknak eltávolítani maguktól ennek a kabinetnek a döntéseit, hiszen a döntéseket nekik kell majd megszavazniuk a parlamentben - mondta a politológus.

Az elemző kiemelte: ha végül előrehozott választásra kerül sor, akkor az MSZP-nek érdeke lehet elfogadni a Fidesz alkotmánymódosító javaslatát, hiszen ha az országgyűlési és az EP-választás nem egy időben lenne, akkor az MSZP gyors egymásutánban feltehetően kétszer szenvedne vereséget.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy erős az elkötelezettség az MSZP-ben, hogy minél később kerüljön hatalomra Fidesz. Másrészt a szocialista képviselők nem akarják elveszíteni egzisztenciájukat egy évvel korábban a szükségesnél - tette hozzá.
Mráz Ágoston Sámuel szerint is érdekeltté tehető az MSZP az előre hozott választásokban.

Úgy vélte: egyrészt a párt önkormányzati lobbija tehető érdekeltté az előre hozott választásokban, mert sokan gondolják úgy, hogy ha még ebben az évben bekövetkezik egy kormányváltás, akkor az új kormány 2010 őszére, az önkormányzati választásokra veszít a népszerűségéből. Így a szocialista párt nemcsak megtarthatja a jelenlegi városokat, de akár még szerezhet is újabbakat. Ha viszont 2010-ben a parlamenti és az önkormányzati választásokon is vereséget szenvednek, akkor egy teljes generáció kieshet a szocialistáknál.

Másrészt, habár a közvélemény-kutatások nem kedveznek jelenleg a szocialistáknak, a 2005-ös német példa azt mutatja, hogy kiegyenlítődhet a küzdelem az MSZP és a Fidesz között - mondta a politológus.

A Fidesznek egyértelműen érdeke az előre hozott választás, jó eséllyel indulna a választásokon, de nem lehet automatikusnak tekinteni a győzelmet, hiszen a kampányban nagyon sok minden történhet - húzta alá Mráz Ágoston Sámuel.
Juhász Attila szerint ha egy mostani előre hozott választáson a Fidesz kerül hatalomra, akkor nagyon gyorsan arra a sorsra juthat, mint 2006-ban Gyurcsány Ferenc: az ígértekkel szemben megszorításokat kell bevezetni.

Ha egy időben lenne az európai parlamenti választásokkal az országgyűlési választás, akkor az megemelné a részvételt. Ez a két nagy párt mellett az MDF-nek is kedvezne, míg az SZDSZ és a Jobbik számára kedvezőbb lenne az alacsonyabb részvétel - fűzte hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását