2024. április 19. - Emma

Csak megrótták az erőszakos rendőröket

Megrovásban részesítette a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott nem jogerős határozatában azt a két volt rendőrt, aki 2007 őszén Siófokon, még szolgálati idejük alatt kézikocsihoz bilincselték egy rablás gyanúsítottját.
2009. március 24. kedd 15:25 - HírExtra
A táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa a rendelkezésre álló adatokból azt a következtetést vonta le, hogy a két férfi cselekedetével hivatali visszaélést követett el, szemben az ügyben első fokon eljárt Somogy Megyei Bírósággal, amely korábbi határozatában felmentette őket a vád alól.

Az ügyész tudomásul vette a másodfokú döntést, a vádlottak és védőik azonban fellebbeztek, így az ügy a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.

A tényállás szerint a két rendőrjárőr 2007. október 28-án egy rablás helyszínén intézkedett a Balaton-parti városban. Két társuk a bűncselekmény sértettjét kórházba szállította, az ő dolguk pedig az volt, hogy a bűncselekmény gyanúsítottjával és társával szemben eljárjanak.

A járőrök az ügyelet vezetőjétől azt a parancsot kapták, hogy a két embert állítsák elő, s a bűnjelnek minősülő fa-, valamint fémhulladékkal megrakott kézikocsijukat vigyék a kapitányságra.

Az egyik gyanúsított eleget tett a felszólításnak és kerékpárját tolva elindult a rendőrségre, ám a másik ki akarta vonni magát az intézkedés alól, ezért kezét a kézikocsihoz bilincselték, a járművet úgy húzatták be vele a kapitányságra, közben rendőrautóval kísérték.

Bár a gyanúsítottnak akkor nem volt kifogása az eljárás ellen, később feljelentést tett a rendőrökkel szemben, így eljárás indult ellenük. Ezt követően mindketten nyugállományba vonultak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását