Az ünnep oka

Skandálhatnánk e napon azt is hogy „te is fiam, Brutus?”, hisz-e napon ölték meg Rómában Julius Caesart - ami azért valljuk be, jobban megváltoztatta a világot, mint az 1848-ban történtek. De ünnepelhetnénk a világ első domain-név bejegyzését, sőt lehetne az ünnep anti-magyar is, hisz 933-ban ekkor győzte le Madarász Henrik a magyarokat. A nap Maineben öröm, míg Csehországban gyászünnep: az első ekkor vált az USA 23. tagállamává, míg utóbbit ekkor szállták meg a németek.

Mi persze nem ezeket, hanem az 1848-49 es elbukott szabadságharc kitörésének napját ünnepeljük. Ennek a történelmét, előzményeit és lefolyását mindenki ismeri - 12 pont, Bem apó, orosz ellen-segítség, vértanúk -, ám hatása végighullámzott az elkövetkező korokon, amikkel viszont koránt sincs mindenki tisztában - pedig éppoly fontosak.

Egy szabadságharc visszhangja

Maga a nap ünneplése villámgyorsan elterjedt: a rákövetkező évben már megemlékeztek, a szabadságharc leverése után pedig kultusszá nőtt. Főleg akkor amikor 1860-ban diákok gyűltek össze megemlékezni az eseményről, a császári katonák pedig tömegbelövéssel oszlatták szét őket - egyikük halálát okozva. Ezután azok is csatlakoztak csendben az ünnepekhez, akiket odáig nem érintett meg, és kezdett az egész nap ellenzéki színezetet kapni - ami a ’67-es kiegyezés után is megmaradt.

A jég 1898-ban, az 50. évfordulón tört meg: Kossuth Ferenc, a nagy előd immáron hazatért fia ekkor javasolta, hogy nyilvánítsák a napot nemzeti ünneppé - ám ez ekkor sem következett be, helyette április 11, az 1848-as törvények elfogadása lett az ünnepnap. Az 1918-as Habsburg összeomlás, és a ’21-es trónfosztás már felcsillantotta a reményt március 15-ike nemzeti ünneppé válásához, de ez csak 1927 végén valósította meg a Bethlen-kormány.

’45-ben szintén elismerték a nap nemzeti ünnep státuszát, azonban a kommunista erősödéssel egyre inkább kifakult, és 1951-ben egyszerűen törölték a naptárból - a köztudatból azonban nem bírták. Így az ’56-os forradalom követelései közt is fontos szerepet kapott, leverése után pedig nemigen lehetett szóba hozni (aznap oktatási szünet volt). Bár pár ünnepet tartottak, de ezeknek igazi tartalma csak a 70-es évekbeli diákmegmozdulások alkalmával került felszínre - amiket egyre erősödő rendőri fellépéssel próbáltak orvosolni.

A 80-as években aztán végképp felerősödtek ezek a megmozdulások: ’86-ban a lánchídi csata, ’89-ben pedig a rendszerváltozás főpróbájaként is emlegetett megmozdulássorozatot a pártrendszer még engedékenységgel sem tudta túlszárnyalni.

Hogy mi van ma? Egység az nincs, csak nemzeti ünnep. Helyette akadnak tüntetések, anyázás, kokárdaárus és némi tojás-zápor Demszkyre.

Pszichológiai szempont

Március 15. nemzeti ünnep, tehát a nemzeti egységtudatot összetartó erő. Nem csak a szabadság, az egyenlőség és a függetlenség utáni vágyunk szimbóluma, hanem a polgári forradalom képviselője is. Megünneplése minden magyar számára fontos, csakhogy az erőltetett ünnepségek és a megosztottság egyre több ember kedvét veszik el az ünnepléstől - sőt sokan inkább nyűgként gondolnak már e napra.

Igen, mert ez a nap elviekben magyarok egységes, közös megemlékezéséről szól. Megismételném azok kedvéért, akik a mostani időket szemlélve első olvasatra nem hinnék el: egységes, közös megemlékezés - elviekben. Mert a gyakorlat az nagyon mást mutat: az egyik párt itt, a másik párt ott, a tüntetők meg majd mindenhol. Ezért is nagyon fontos lenne belenevelni a minket követő generációba, hogy az ünnep nem csak a történelemről, hanem az egységről is szól. Rólunk, magyarokról - és nem a politikáról.