2024. április 20. - Tivadar

Kevés támogatás jut a Balatonnak

Turisztikai súlyához képest más régióknál kevesebb európai uniós támogatáshoz juthat a balatoni üdülőkörzet, és komoly gondot jelent, hogy a turisztikai célelőirányzatból az idén nem kaphatnak támogatást a balatoni rendezvények - sérelmezték a Balatoni Re
2009. március 4. szerda 21:50 - HírExtra
Rosta Sándor, a BRIB elnöke egy friss felmérésre hivatkozva arról számolt be, hogy idén a magyar lakosság 41 százaléka tervez üdülést, akiknek 70 százaléka belföldi pihenésre gondol, vagyis a balatoni térség a válság ellenére erős hazai turistaforgalomra számíthat a szezonban.

Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár rámutatott, hogy a beutazó turistaforgalomban viszont az optimista várakozások szerint is 5 százalék körüli visszaesés várható. A balatoni üdülőrégió fejlesztési kapcsán arról számolt be, hogy a 2007-2008-as ciklusban összesen 10,2 milliárd forintnyi támogatás került a kiemelt üdülőkörzetbe, egyebek közt szálláshely- és turisztikai attrakció fejlesztésekre.

A 2009-2010-es fejlesztési ciklus turisztikai forrásairól elmondta, hogy a balatoni térségnek 5,7 milliárd forintos turizmusfejlesztési keretösszeg áll a rendelkezésére, továbbá 4,5 milliárd forint jut attrakció-fejlesztésre és 1,2 milliárd forint kiemelt projektekre.

A BRIB tagjai közül többen sérelmezték hogy más régióknak a balatoni keretösszeg többszöröse jut, vagyis a Balaton turisztikai súlyához képest kevés uniós forrásban részesülhet, aminek az az oka, hogy nem lehet önálló régió és három különböző fejlesztési régiónál kell kiharcolnia a támogatási összegeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását