A hét elején tartott megbeszélésükön sem jutott előre a szlovén-horvát határvita megoldásában a két ország miniszterelnöke. A mindössze egyórás találkozó után Borut Pahor szlovén kormányfő csak annyi pozitívumot tudott kiemelni, hogy „a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi állására való tekintettel már maga a találkozó is nagy eredménynek számít”.

A vita tárgya

Jugoszlávia 1991-es felbomlása óta tart a vita Szlovénia és Horvátország között arról, hogy pontosan hol is húzódik a két ország közötti határvonal.

Ljubljana és Zágráb között elsősorban az Adriai-tenger északi részén található Pirani-öböl és a Zumberak-hegység felosztásának kérdésében van vita.

Az alig 20 négyzetkilométer kiterjedésű Pirani-öböl feletti ellenőrzés megszerzése azért fontos Szlovénia számára, mert juthatna tengeri kijárathoz. A jelenlegi határ az öböl legmélyebb pontján éri el a partot, de vízfelszín észak felé kissé benyúlik a szlovén szárazföldbe, ezért Ljubljana az egész öböl négyötödére tart igényt, szemben a horvátokkal, akiknek viszont a fele kellene.

Habár a Szlovénia és Horvátország közti határvita az Adriai-tenger partján fekvő maroknyi terület miatt zajlik, de ez rendkívül fontos a területekhez tartozó tengeri övezetek miatt. Szlovénia számára hihetetlenül fontos kérdés ez, hiszen nagyon kicsi a tengerpartja, és ez volna az egyetlen módja, hogy hozzáférésük lehessen a nyílt tengerhez. Vele ellentétben Horvátországnak hosszú partszakasza van, így Ljubljana „földrajzilag hátrányos helyzetű államként” próbálja jogait érvényesíteni a terület fölött.

Durvuló szlovénok, makacs horvátok

A szlovén politikusok a diplomácia egész eszköztárát felhasználják, hogy a maguk javára fordítsák a vitát. Az ország vezetői kommunikációjukban bevetették már puha (engedmények kilátásba helyezése) és kemény (vétóval való fenyegetés) eszközöket is.

Az elmúlt években (főleg tavaly) sikeresen akasztották meg Horvátország közeledését az Európai Unióhoz (és a NATO-hoz).

Ljubljana ugyanakkor gesztust is tett már Zágráb irányába. A szlovén parlament a szükséges kétharmados többséggel jóváhagyta a horvátok NATO-csatlakozását, természetesen azzal a feltétellel, hogy ennek nincs hatása a határok végleges megállapítására nézve.

Pahor szlovén miniszterelnök tavaly decemberben közölte, hogy vétót emel a horvát uniós csatlakozási tárgyalások folytatása ellen, mert fenntartásai vannak tizenegy fejezettel kapcsolatban. Szlovénia ugyanis azt szeretné, hogy Horvátország mihamarabb nyilvánítsa ki: az EU-tárgyalásokon bemutatott dokumentumokkal nem próbálja megelőlegezni a szlovén-horvát határvita „saját elképzelése szerinti” megoldását.

A horvátok visszautasították a vádakat és eddig nem tettek erre irányuló nyilatkozatot. Ivo Sanader horvát miniszterelnök élesen reagált szlovén kollégája bejelentésére, és „példátlannak” nevezte Ljubljana lépését az uniós csatlakozási tárgyalások történetében.

Sanader szerint „Szlovénia a vétóval árt a jószomszédi viszonyoknak, és megsérti a szolidaritás és a közösség elvét, amely az EU alapját adja”. Hangsúlyozta: „Zágráb nem enged a határvita kérdésében, és nem akarja területtel megvásárolni az uniós tagságot”.

Döntőbíró kell!

A kétoldalú tárgyalások tehát zsákutcába jutottak, ezért valamilyen közvetítő beiktatására lenne szükség.

Már jelenleg is intenzív háromoldalú (szlovén-horvát-EU) tárgyalások folynak a problémakörről. Ezen túlmenően azonban az Európai Bizottság bővítési biztosa, Olli Rehn kompromisszumos megoldásként azt javasolta, hogy a két kormány fogadjon el egy közvetítő testületet, egyfajta „bölcsek tanácsát”. Ennek az élén a Nobel-békedíjas Martti Ahtisaari állhatna, aki már ennél súlyosabb konfliktusok elsimításában is eredményesen közreműködött.

A biztos javaslatát mindkét fél üdvözölte, bár a szlovén külügyminiszter, Samuel Zbogar sietett kijelenteni, hogy: „amennyiben a szlovén-horvát határvita felőli tárgyalások kimenetele nem végződik Ljubljana számára kielégítő eredménnyel, abban az esetben megnő a realitása annak, hogy országom népszavazást tartson Horvátország európai uniós csatlakozásáról”. Szlovénia tehát megint a zsarolás eszközéhez nyúlt, jó előre bebiztosítva ezzel a kedvezőbb tárgyalási pozícióját. S bár Horvátország jelezte, hogy ő is elfogadja az Unió által kijelölt testületet, ennek ellenére még mindig jobbnak tartaná, ha az ügyben a hágai a Nemzetközi Bíróság döntene.

Mikor lehet vége?

A keddi miniszterelnöki találkozó ismét megmutatta, hogy önmagában a két ország nem tudja megoldani a konfliktust. Mind a közvetítők, mind a Nemzetközi Bíróság eljárása akár hónapokig elhúzódhat, így „várakoztatva” az Unió küszöbén a horvátokat.

A probléma megoldása tehát mindenképpen Horvátországnak sietősebb, mert ha sokáig elhúzódik, akkor veszélybe kerülhet a csatlakozási tárgyalások 2010 végi lezárása és ezzel együtt a 2011-es csatlakozás.

Szlovénia kompromisszumkészségét erősítheti az EU fokozódó politikai nyomása: a tagállamok ugyanis egyöntetűen az Unióba várják a délszláv köztársaságot.