2024. május 29. - Magdolna

Tanklopásért felfüggesztett

Felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletében azt a férfit, aki a 2006. október 23-ai tüntetésen beindította a Városháza parkban kiállított régi harckocsit és azzal közlekedett
2009. január 21. szerda 16:13 - Hírextra
Korábban az ügyész perbeszédében súlyosbító körülményként értékelte a vádbeli bűncselekmények halmazatát és, hogy azokat egy 32 tonnás járművel követte el a férfi. Enyhítő körülményként hozta fel az időmúlást, a férfi idős korát és büntetlen előéletét.

A védő azzal érvelt, hogy az események rendkívüli körülmények között történtek. Nyomatékos enyhítő körülményként kérte annak figyelembe vételét, hogy védence tömegpszichózis hatása alatt, beszűkült tudatállapotban cselekedett.

H. György 67 éves vádlott a bíróság előtt a Magyar Gárda néven ismertté vált mozgalom egyenruhájában jelent meg és az utolsó szó jogán azt mondta: vállalja amit tett, de nem ismeri el, hogy ezzel bűncselekményt követett volna el.

A PKKB folytatólagosan elkövetett közúti közlekedés veszélyeztetése, jármű önkényes elvétele és kétrendbeli rongálás miatt egy év nyolc hónap, négy évre felfüggesztve börtönnel és mellékbüntetésként három év közúti közlekedéstől való eltiltással sújtotta első fokon a tankelkötőt.

A bíróság indoklása során azt mondta: azt senki sem állítja, hogy a vádlott tettével szándékosan közveszélyt akart volna okozni. Hozzátette: a nagytömegű jármű közelében, illetve magán a tankon is azonban sokan voltak, továbbá a jármű kisméretű ablaka korlátozott kilátást biztosított, a vádlottnak számolnia kellett azzal, hogy mások testi épségét veszélynek teszi ki. A közúti közlekedés veszélyeztetése miatt ezért mondta ki bűnösnek őt a bíróság.

A rongálással kapcsolatban, a hirdetőtábla esetében, azt mondta, hogy azt nem látta a vádlott, amikor a tankkal elindult, ezért mehetett neki. A rongálást azonban így is elkövette. Ennél a vádpontnál a bíróság döntött arról is, hogy megítéli kárigényét annak a cégnek, amely ezt jelezte a PKKB-nak. H. Györgynek 246 ezer forintot kell fizetnie a kidöntött hirdetőpóznáért.

A tank megrongálásával összefüggésben a bíró külön utalt arra, hogy muzeális tárgyat rongált meg a vádlott.

A jármű önkényes elvétele is megvalósult, a bíró azt mondta: jogtalanul vette el a járművet az idős férfi és ezzel valósította meg a bűncselekményt.

A bíróság súlyosbító körülményként értékelte a halmazatot, a vagyon elleni bűncselekmények, ez esetben a rongálások elszaporodottságát. Azzal azonban nem értett egyet, amit az ügyész javasolt, hogy a közúti közlekedés veszélyeztetése esetében is vegye figyelembe az ilyen jellegű bűnügyek elszaporodottságát, mert mint mondta: a körülmények ebben az esetben, a tank miatt, speciálisak.

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság a 67 éves vádlott idős korát, az időmúlást. Az október 23-i események kapcsán a bíró kifejtette: anélkül, hogy politikai jellegű értékelést fogalmazna meg a bíróság, azt szintén enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott egyfajta tömegpszichózis hatására cselekedett.

A bíró indoklása során kitért a vádlottnak arra az érvelésére, hogy a tankba azért szállt be, hogy más, hozzá nem értő, forró fejű fiatalok ne üljenek a tankba. A bíróság szerint ezt másképp is megakadályozhatta volna a vádlott, nem csak törvénytelen magatartással. Példaként említette, hogy a környéken levő rendőrök segítségét kéri.

Külön értékelte a bíróság azt is, hogy a kiállított tárgyakat nem kellő gondossággal őrizték. A kiállítónak az indoklás szerint számolnia kellett volna azzal, hogy illetéktelenek jogtalanul birtoka vehetik ezeket az eszközöket és ha kellő gondossággal jártak volna el, megfelelően őrizték volna ezeket az eszközöket, nem került volna sor ennek a bűncselekménynek az elkövetésére.

Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyészség képviselője azért fellebbezzett, hogy a mellékbüntetésként kiszabott 3 éves járművezetéstől való eltiltás időtartamát emeljék meg. A védelem enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett, így a per a Fővárosi Bíróságon folytatódik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását