2024. május 12. - Pongrác

Isten hűségére emlékezünk

Isten ember iránti hűségét és irgalmát ünnepli a kereszténység karácsony éjszakáján, amikor Jézus születésével a Dávid királynak adott ígérete teljesült - mondta Erdő Péter bíboros, prímás a szerda éjfélkor kezdődött karácsonyi szentmisén a Szent István-b
2008. december 25. csütörtök 08:20 - Hírextra
A zsúfolásig telt templomban a 88. zsoltárt idézve az esztergom-budapesti érsek kijelentette: örökké tart Isten irgalma és hűsége, ezt hirdette Péter apostol pünkösdi beszédében is, amely szerint Dávid próféta volt, "ismerte Istennek számára esküvel tett ígéretét: az ő utódaiból ültet majd valakit trónjára".

A bíboros hangsúlyozta: ez az üzenet időszerű ma is. A zsoltár kifejezi egy nép történelmi szenvedését, a bánatot és a keserűséget Dávid uralkodói házának lehanyatlása miatt, de "ott csillognak a sorok között a remény prófétai fényei, mert minden látszat ellenére Isten nem hagyja el népét, és ha megesküdött Dávidnak, hogy örökre megerősíti ivadékát, akkor állni is fogja a szavát" - jegyezte meg.

Erdő Péter kifejezésre juttatta szentbeszédében: Isten ígéretei Jézus Krisztusban valósultak meg. Szent Lukács evangéliumában Zakariás Istent áldja, mert megváltotta népét, "amint meghirdette szentjei által, prófétái ajkával ősidőktől fogva", majd hozzáteszi: "irgalmas volt atyáinkhoz, és megemlékezett szent szövetségéről". A kis Jézus betlehemi jászla fölött a csillag Isten hűségét hirdeti és bevilágítja a történelmet - folytatta.

Mint mondta, "sok mindennel foglalkozunk így, karácsony táján, sokat szaladgálunk, szervezünk, vásárolunk, rendezkedünk, számoljuk a pénzt, küszködünk a sok programmal meg a kevés idővel", miközben sokan aggódnak munkájukért, megélhetésükért, egészségükért, másokat pedig "a magány vagy a megkeseredett emberi kapcsolatok tesznek szomorúvá", pedig "az a csillag ott ragyog ma is a betlehemi istálló fölött".

A bíboros hangsúlyozta: a rohanó mindennapok után észre kell venni "az irgalmas Isten hűségét az életünket kényelmesebbé tevő, de Földünk erőforrásait sokszor könnyelműen kihasználó és elpazarló civilizációnk fölött". Isten nem azért alkotta az emberiséget, hogy "értelmetlen nyomorúságba taszítsa, hanem szóba állt velünk, és a földi életünkön túl is örök barátságába, szeretetébe hívott", amikor "emberré lett, osztozott szegénységben, munkában, barátságban és szenvedésben" - fűzte hozzá.

Beszédében elhangzott: a karácsony arra is felhívja az emberek figyelmét: "mozgósítsák testük és lelkük minden erejét", hogy "segítsék azokat, akik körülöttük élnek". A pásztorjátékokban is megnyilvánul, hogy noha szegényesek az ajándékok, amit a pásztorok adni tudnak, de "Isten a szívet nézi". "Ha a mi erőink és lehetőségeink olyanok is, mint a pásztorok ajándékai, mégis ha Krisztusnak ajánljuk őket, felragyognak, és szebbé teszik körülöttünk a világot" - tette hozzá.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását