2024. május 8. - Mihály

Kevesebb baleset

Több mint 50 százalékkal csökkent a közúti balesetek száma Kárpátalján azóta, hogy november 17-én Ukrajnában drasztikusan - sok esetben több mint tízszeresére - növelték a közlekedési bírságok mértékét.
2008. december 15. hétfő 18:30 - Hírextra
A Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye útjain a szigorítások bevezetése óta 52 százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt, mint egy hónappal korábban. Még markánsabban, 78 százalékkal csökkent a halálos kimenetelű és 43 százalékkal a személyi sérüléssel járó szerencsétlenségek aránya - jelentette hétfőn az UNIAN hírügynökség a Kárpátalja megyei közlekedésrendészeti főosztályra hivatkozva.

A jelentés szerint az elmúlt közel egy hónap során a megye területén a közlekedési rendőrök 4762 szabálysértést jegyzőkönyveztek, 265 autóst értek ittas vezetésen és mintegy 1,2 millió hrivnya (kb. 36 millió Ft) szabálysértési bírságot szabtak ki.

A közlekedési fegyelem javulásával ellentétben nem lett jobb a kárpátaljai autósok társadalmi morálja, rendőrségi adatok szerint ugyanis minden harmadik szabálysértő sofőr megpróbálkozik az intézkedő biztosok megvesztegetésével. Arról, hogy a közlekedési rendőrök elfogadtak volna kenőpénzt, az illetékes hatóságokhoz eddig nem érkezett bejelentés. Egyébként a szigorú intézkedések bevezetése óta a közlekedési rendőröknél szolgálat közben nem lehet több száz hrivnyánál (kb. 1200 Ft)
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását