2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A romák esetében nem vált be a törvény

A magyarországi cigányság esetében úgy tűnik, nem vált be a jelenlegi kisebbségi önkormányzati rendszer, az etnikai csoport problémája speciális kezelést igénye; törvényhozási szinten ezzel számot kell vetni - mondta Sólyom László köztársasági szerdán Bud
2008. december 3. szerda 11:55 - Hírextra
Nagy különbségek vannak Magyarországon a kisebbségek között helyzetük, létszámuk és nyelvi önállóságuk alapján. A legnagyobb hazai kisebbség, a roma közösség problémája speciális kezelést igényel, ezzel törvényhozási szinten is számot kell vetni - mondta az államfő a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), a kisebbségi törvény elfogadásának 15. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Sólyom László közölte: a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az önkormányzati rendszer, amely a többi nemzetiség esetében többé-kevésbé működik, a roma közösség esetében nem látszik beválni.

Az államfő szólt arról is: szeretné, ha nagyobb hangsúlyt kapna a magyarországi kisebbségek szerepe. Szükség lenne a nemzetiségi értékek erőteljesebb tudatosítására, valamint arra, hogy a kisebbségek jobban számon tartsák egymást.

Sólyom László emlékeztetett arra, hogy az 1993-as kisebbségi törvényt egész Európa üdvözölte. A példamutatás alapja a kisebbségi önkormányzati struktúra és az, hogy a nemzetiségeknek kollektív jogai vannak Magyarországon - jegyezte meg.

A kisebbségi ombudsmani hivatal és az MTA - a konferencia két szervezője - együttműködési megállapodást kötött arról, hogy közösen támogatnak minden olyan törekvést, amely a Magyarországon élő kisebbségek jogainak védelmét, anyanyelvük és kultúrájuk terjesztését szolgálja.

A dokumentumot Kállai Ernő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és Pálinkás József, az MTA elnöke írta alá.

Pálinkás József azt hangsúlyozta: a nemzetiségi, etnikai sokszínűség érték. Ezt a sokszínűséget segíteni kell, hogy értékként megjelenhessen.

Kállai Ernő bejelentette, hogy az áprilisban, 83 éves korában elhunyt Széchenyi-díjas szociológus, a magyarországi cigányság helyzetének elismert kutató, Kemény István tiszteletére megalapította a róla elnevezett Kemény István-díjat.

Az elismerést - mint elmondta - minden év áprilisában adják majd át olyan 35 év alatti fiatal kutatóknak, akik kimagasló eredményeket értek el a magyarországi kisebbségkutatásban.
A kisebbségi ombudsman az első emlékplakettet Kemény István özvegyének adta át.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását