2022. augusztus 8. - László

A törvény ennyire nem számít Erzsébetvárosban?

Arcpirító, amit Erzsébetváros önkormányzata művel. Egy közpénzen fizetett ember kilétét takargatja, aki információnk szerint a kerület irányításában jelentős részt vállal, mióta barátja, Hunvald György a rács mögé került.
2009. július 9. csütörtök 16:50 - Pénzes Dávid
Elméletileg Magyarországon élünk. Elméletileg ennek az országnak része Erzsébetváros. Elméletileg ebben az országban éppen húsz éve kiáltották ki a köztársaságot. Elméletileg ez magával hozta a demokráciát, ahol vannak bizonyos törvények, amiket be kell tartani. Elméletileg. A gyakorlat mást mutat.

Erzsébetvárosban mintha nem igazán úgy mennének a dolgok, ahogy azt a demokrácia szabályai megkövetelnék. És ezalatt most nem Hunvald György áldásos tevékenységét értjük. A kerület értékes ingatlanjanak elherdállásával gyanúsított polgármester ügye már a rendőrségre tartozik – szerencsére. Van azonban egy egészen faramuci helyzet, ami ugyan látszólag nem ekkora horderejű, mégis megkérdőjelezheti a demokráciába vetett hitünket.
Ki az a Kéri László?
Kériről rendkívül keveset lehet tudni. A Népszabadság egyik forrása szerint „olyan, mint egy éjszakai kísértet”, sokan hallottak róla, de nem nagyon látták. Ami biztosan tudható, hogy Kéri a Baloldali Ifjúsági Társulás elnökeként (a szervezet azóta megszűnt) lett ismert szocialista pártember. Innen került Hunvald György mellé. Állítólag olyannyira jóban voltak, hogy Hunvald a fővárosi mandátumáról való lemondó nyilatkozatát is őrá bízta.

Ki irányít?

A VII. kerületben Hunvald György megbilincselése óta egészen furcsán alakulnak a dolgok. A HírExtra információi szerint ugyanis jelenleg nem egy demokratikusan megválasztott vezető "irányítja" Budapest egyik fontos városrészét. Természetesen nem hivatalosan. Hiszen az alpolgármester, Gergely József teszi a dolgát. Ám van egy fantom, akiről úgy hírlik, a valódi döntéseket hozza, az igazi irányítást végzi. Kéri Lászlónak hívják. (Nem azonos névrokonával, az ismert politológussal.)

E mondatok természetesen lehetnének puszta rágalmak is, (amiért remek pereket szoktak túlbuzgó újságírók nyakába varrni) úgy tűnik azonban mégsem erről van szó. Ha ugyanis nem így lenne, akkor Kéri Lászlóról meg lehetne tudni ezt-azt. Például, hogy rendes ember. És hogy semmi köze Erzsébetváros irányításához, hiszen – mint már jeleztük – a kutya nem választotta meg.

De nem lehet róla tudni semmit sem. Egyetlen információ, hogy Kérit még Hunvald György emelte be az önkormányzatba, mint politikai tanácsadó. Ezt persze megtehette, hiszen ha valakinek tanácsra vam szüksége, akkor segítséget kér. Természetesen a köz pénzéből, nem a sajátjából. Ennek azonban vannak bizonyos következményei. Például az, hogy Kéri szerződése nyilvános. Elméletileg.

Titkolódzás felsőfokon

A HírExtra több mint egy hónapja szeretné megkapni ezt a szerződést az Erzsébetvárosi jegyzőtől, Kálmán Zsuzsannától. Mindhiába. Felkerestük az önkormányzat kommunikációs vezetőjét, Hajmási Zsuzsannát, aki valóban kedvesen fogadta kérésünket, ám nem történt semmi. A szerződés a fiók mélyén maradt.

Ezután kerestük az aljegyzőt, Medgyesi Juditot, ő azonban éppen szabadságát tölti, (innen kívánunk neki jó nyaralást) ezért e megkeresésre sem jött válasz, csak a néma csend. De az erősen. Mikor magát Kálmán Zsuzsannát kerestük meg személyesen, akkor szintén. Mozgás sehol, csak az egyre jobban bűzlő történet. Mert kérem, bűzlik ez rendesen.

Ha Kéri László tiszta és illatos lenne, mint a patyolatból kikerült dísztalár, akkor nyilvánvalóan nem lenne semmi akadálya annak, hogy megkapjuk a szerződését. Ez a sumákolás azonban, ami a VII. kerületben ez ügyben folyik, ennek ellenkezőjét mutatja.

Még emlékszünk a Blikk és a www.index.hu hosszú pereskedéseire, mikor állami vezetők fizetését szerették volna megtudni a Nemzeti Vagyonkezelőtől. Ők azonban nem akarták ezt nyilvánosságra hozni. Pedig egy közpénzből fizetett állami vezető fizetésének nyilvánosnak kell lennie. Az említett kollégák meg is nyerték pert. Könnyű belátni miért. Ha mi fizetjük, tudni akarjuk mennyi is az amit fizetünk.

Kérivel ugyanez a helyzet. Ha közpénzből fizeti az önkormányzat, akkor a szerződése nyilvános. Pont. Nincs tovább. Legalábbis elméletileg.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. július 12. 10:56
Szerintem nem a munkaszerződés nyilvános,hanem csak a közpénzből adott jövedelem teljes összege.Mert a szerződésben lehetnek magántermészetü adatok is.
zoxo
2009. július 10. 06:29
A munka törvénykönyve szerint ha három napig nem dolgozok automatikusan megszűnik a munkaviszonyom. Az ártatlanságvélelme alapján még ne nevezzük a cikbben említett vezetőt aljas galád tolvajnak, (de valószínűleg az) csupán meditáljunk el azon, hogy milyen értékrendű országban élünk ha mind a mai napig megkapja a jövedelmét miközben (mindannyiunk szerencséjére már) nem "dolgozik".
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását