2024. május 12. - Pongrác

Gyurcsány alapos lesz

Az MSZP európai parlamenti (EP) választási listájával kapcsolatos egyeztetéseket Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke folytatja le - mondta hétfő este Nyakó István, az MSZP szóvivője, aki szerint pártja aktív kampányra készül.
2008. december 1. hétfő 22:34 - Hírextra
A pártelnök az Európai Szocialisták Pártja és annak parlamenti frakciója vezetőivel is fog konzultálni a választási lista összeállításáról, illetve az MSZP delegációvezetőjének a véleményét is kikéri - közölte az MTI-vel a szóvivő azt követően, hogy a párt országos elnöksége az EP-listával kapcsolatos feladatokról tárgyalt.

A politikus elmondta, hogy a választmány az elnökség javaslata alapján, az elnökséggel közösen terjeszti a párt március végi kongresszusa elé a választási listát. Hivatalosan a választmánynak kell felkérnie a pártelnököt a konzultációk lefolytatására is.

Nyakó István megjegyezte: a párt minden szervezete javasolhat európai parlamenti képviselőjelöltet.
A szóvivő a kiválasztás elvei között említette a szakterületen való jártasságot, hogy a parlament kulcsfontosságú bizottságaiba tudjanak képviselőket küldeni, valamint a nők és a fiatalok megfelelő arányát.

Elmondta azt is, hogy az MSZP aktív kampánnyal készül az európai parlamenti választásokra.
Arra a kérdésre, hogy hány mandátumra számítanak, Nyakó István közölte: tisztes eredményt várnak, és remélik, hogy a választópolgárok honorálni fogják a párt európai parlamenti képviselőinek az ország érdekében nyújtott teljesítményt.

Másik kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta: jelölések még nem érkeztek, így nem is kérdezték meg a jelenlegi képviselőket, hogy indulnának-e újra.Nyakó István kitért arra, hogy az országos elnökség tárgyalt egy alapszabály-módosításról is, mivel jövő évben megváltozik a párt székhelye.
Az MSZP közel egy éve adta el a VIII. kerületi Köztársasági téri székházát, majd a VI. kerületben, a Jókai utcában vett egy épületet, amelynek felújítása jelenleg is folyik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását