2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fejlesztik a skanzent

Palóc falu, skanzenvasút, új fogadóépület és muzeológiai műhely épül a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban a Skanzen Örökség Program (SÖP) keretében 2010-ig. Az intézmény tervet dolgozott ki a látogatószám növelésére is, ehhez részletes közvélemény-
2008. november 27. csütörtök 18:35 - Hírextra
A skanzen igazgatója elmondta: a múzeum 2008 áprilisában az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 2 milliárd forintot nyert a projektre az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól, melyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium 222 millióval egészített ki. A négy elemből álló program megvalósítására 24 hónapot adott a tárca, amely hazai viszonylatban igen szűk határidőnek számít - tette hozzá.

A fejlesztés talán leglátványosabb elemeként új tájegység épül a skanzen területén: az észak-magyarországi faluban 11 lakóház, 30 melléképület kap majd helyet csaknem 5000 eredeti műtárggyal. A 2010 márciusára felépülő egység a Bodrog és az Ipoly közötti terület, azaz Palócföld hagyományos népi építészetét, életmódját mutatja majd be - számolt be a SÖP első eleméről az intézmény vezetője.

Cseri Miklós kiemelte: a Felvidékről, Nemesradnótról egy gömöri kisnemesi kúriát hoznak át a skanzen területére, de látványos lesz a háromszintes magtár is, amely multifunkcionális kiállítótérként működik majd.

"A legnagyobb érdeklődés a skanzenvasutat övezi" - említette a program második elemét az igazgató. Mint elmondta, a skanzen területe 12 hektárral nagyobb a Margitszigetnél, így gyalog szinte bejárhatatlan, ezért a vonat nemcsak látványos, de hasznos része is lesz a múzeumnak. Az igazgató elmondása szerint egy kisvasút nem lett volna hiteles, ezért döntöttek egy korhű, 1927-ből származó Ganz-Jendrassik motorvonat üzembe állítása mellett. A 2,2 kilométeres sínpályán futó skanzenvasút 2009 áprilisától várja a látogatókat.

Cseri Miklós szólt a múzeum új bejárati épületéről is: a műemléki védettségű mezőhegyesi vasútállomás másaként felépülő fogadóegység modern szárnnyal bővül, így többek között parkoló, csomagmegőrző, pelenkázó és kerékpár-tároló is helyett kaphat alatta és benne.

A Nyitott Muzeológiai Műhely megépítésével a skanzen jelentős tudásközpontként működhet majd - mutatta be a SÖP negyedik elemét Cseri Miklós. Elmondása szerint az épület a múzeumpedagógiai és továbbképzési feladatok mellett a nagy méretű tárgyak kiállítóhelyeként is fontos funkciót tölt be.

Mint az igazgató kitért arra, a projektet megelőzően a skanzen reprezentatív vizsgálatot rendelt a GfK Hungária Piackutató Intézettől.Dörnyei Otília, a GfK ügyfélkapcsolati igazgatója elmondta, hogy a felmérés tanúsága szerint ma a szentendrei skanzen a legismertebb hazai szabadtéri kiállítóhely és leginkább a családos látogatókat, valamint az iskolai csoportokat vonzza.

Az intézmény imázsához a hagyományőrzés és a családi programok is hozzátartoznak, emellett kedveltek az időszaki programok is, elsősorban a húsvéti és pünkösdi rendezvények, de sokan keresik fel a szüreti sokadalmat is. Bevallásuk szerint a magyarok 21 százaléka járt már a skanzenben - ismertette kutatás eredményeit Dörnyei Otília.

Mint Cseri Miklós hozzátette, az intézményt tavaly 205 ezren keresték fel, néhány esztendőn belül szeretnék azonban a látogatószámot a 300 ezerhez közelíteni. Ennek érdekében 2010-ben már egész éves nyitva tartással várják a vendégeket, esélyegyenlőségi tervet is kidolgoztak a kerekesszékkel, babakocsival közlekedők számára.

Az intézmény vezetője megjegyezte, szeretnék javítani a skanzen megközelíthetőségét is, ezért tárgyalnak egy régi, farmotoros Ikarus beszerzéséről, amely az Árpád-hídtól szállítaná a látogatókat közvetlenül a bejáratig. A ismertség növelése érdekében a múzeum októbertől új honlapot indított, illetve második számánál jár a negyedévente megjelenő Skanzen Hírlap és A kocka el van vetve! szlogennel kommunikációs kampányt is indítottak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását