2024. május 12. - Pongrác

Művészetek Völgye: két év után újra

Többek között Ütősvölgy, Palya-udvar, színházi sátor és az idei "fővendég" Néprajzi Múzeum programjai várják a látogatókat a jubileumi, 20. Művészetek Völgyének otthont adó hét Balaton-felvidéki településen július 23. és augusztus 1. között.
2010. június 29. kedd 16:01 - HírExtra
Márta István főszervező a fesztivál keddi budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az 1989-ben induló Művészetek Völgye eddigi összesen 17 ezer programjára és 30 ezer fellépőjére kétmillió látogató volt kíváncsi. Az elégtelen finanszírozás miatt azonban két éve más néven, kevesebb rendezvénnyel kényszerültek megtartani a fesztivált, tavaly pedig a hét falu - Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend, Öcs, Pula, Monostorapáti és Nagyvázsony - önállóan szervezett kisebb programokat július és augusztus fordulójára.

A jubileumi, huszadik alkalommal számos újdonság várja a fesztiválra látogatókat, bevezetik például a Művészetek Hölgye címet, melyet első alkalommal Palya Bea kap meg.

A tíz napra a Völgybe költöző énekesnő elárulta: Kapolcson Palya-udvart nyit, ahol barátai lépnek fel, többek között Szalóki Ági, Bognár Szilvia, Szőke Nikolett, Berecz András és a Momentán társulat; a közönség által megadott témákra Lackfi János költő improvizál, de lesz táncház is. Palya Beával nemcsak az evangélikus parókia udvarán lehet majd találkozni: a Művészetek Hölgye kirándulásokat is vezet a környéken.

A Monostorapátiban és Taliándörögdön helyet kapó Ütősvölgy házigazdája Rácz Zoltán és az Amadinda ütősegyüttes lesz. Ismét az öcsi kőfejtőben rendezik meg a világzenei fesztivált, olyan vendégekkel, mint Lajkó Félix, a Boban i Marko Markovic Orkestar, David Yengibarjan, a Parno Graszt vagy Nikola Parov. A Völgyjazz fesztivált Kapolcs, a Historikus és egyházzenei fesztivált a Völgy "szakrális helyei" látják vendégül; a monostorapáti sportpályán könnyűzenei koncertek lesznek a Kiscsillag, a Péterfy Bori & Love Band, a PASO és az Irie Maffia részvételével.
Három faluban is jelen lesz a kiállítási szekció fővendége, a budapesti Néprajzi Múzeum, míg a helyi kiállítóhelyek számos kisebb programmal lesznek jelen a fesztiválon.

A Békés Megyei Jókai Színház Pula határában állítja fel ötszáz személyes sátrát, ahol Hobo Circus Hungaricus című előadása és a budapesti Új Színház produkciói is helyet kapnak. Ellátogat a Völgybe a debreceni Csokonai Színház, a Dumaszínház és - egy különleges, helyszínspecifikus előadással - a KoMa Társulat is.

Mint Márta István elmondta, az idén induló Völgyvendég-sorozatban egy-egy határon túli magyar terület képviselőit fogja vendégül látni a fesztivál; első alkalommal a Felvidék mutatkozhat be. A Művészetek Völgye kiemelt figyelmet fordít a családosokra, és a programok közül nem hiányoznak majd a filmvetítések, a kézműves-találkozók és a vásárok, a népművészeti, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos rendezvények sem.

A főszervező felhívta a figyelmet a fesztivál honlapján (www. muveszetekvolgye.hu) meghirdetett pályázatokra és a honlapon jelentkező WölgyWebTévére is.

Bár elmondása szerint nem kívánt finanszírozási témákról beszélni, újságírói kérdésre válaszolva Márta István közölte: a Művészetek Völgyét nem tudnák megrendezni az új kormányzat által nyújtott anyagi támogatás nélkül. Ennek mértékéről még tárgyalások folynak; az állami támogatások valószínűleg az összköltségvetés 30-35 százalékát fogják kitenni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

gyongyi2222
2010. július 7. 14:05
Taliándörögdön családi házban egy szoba 4 főre kiadó, lehetőleg azoknak, akik végig, 10 napig maradnának.
Konyha használati lehetőség, parkolás az udvarban, bográcsozás.

Ugyanitt sátorhely is kiadó, enyhén dombos.

Érd.: 06/70/351/2221
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását