2024. május 9. - Gergely

Népegészségügyi programok

Folytatódott tavaly a dohányzás visszaszorítását célzó program, amelynek keretében a múlt évben 14 ezer óvodást, több mint 1700 általános iskolást és középiskolást ismertettek meg a szakemberek a dohányzás veszélyeivel - közölte Budai Bernadett a pénteki
2008. november 21. péntek 11:45 - Hírextra
A kormányszóvivő elmondta: a dohányzás visszaszorítását célzó program 4 ezer felnőttnek segített leszokni káros szenvedélyéről a múlt évben.

Folytatódtak a fiatalok egészséges életre nevelését célzó programok is: az Egészséges is lehet finom elnevezésű kezdeményezés keretében az élelmiszerbiztonság kérdéseivel ismerkedtek meg a fiatalok. Az egészséges életmódra, a helyes táplálkozásra és a testmozgás fontosságára hívta fel a figyelmet a Mozdulj, Európa! nevű program, illetve a népegészségügyi program keretében szervezett mintegy félszáz egészségnap, amelyeken összességében harmincezren vettek részt.

Az elkerülhető megbetegedések elkerülésének fontosságára a szakemberek számos fórumon hívták fel a figyelmet - közölte Budai Bernadett.

A népegészségügyi programot a kormány tavaly 582,8 millió forinttal támogatta, az idén 800 millió forintos forrás áll rendelkezésre.

A kormányszóvivő kitért arra, hogy 2008 és 2010 között 18 milliárd forintos uniós forrás is rendelkezésre áll, ebből 4 milliárd forinttal a leghátrányosabb kistérségek részesülnek. A Társadalmi Megújulás Operatív Program 2007 és 2013 között 62,8 milliárdos többletforrást biztosít népegészségügyi programok megvalósítására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását