2024. április 19. - Emma

Érvénytelen a tavalyi küldöttgyűlés

A Fővárosi Bíróság első fokon megsemmisítette a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) 2007. március 9-én tartott küldöttgyűlésének összes határozatát, köztük Berényi János elnökké választását is.
2008. november 12. szerda 17:21 - Hírextra
A felperes PEKOSI Sportegyesület és a Siókosár Utánpótlás Klub Sportegyesület tájékoztatása szerint az FB indoklásában elhangzott: az először hozott elsőfokú ítélettel szemben a küldöttgyűlésnek nemcsak az összehívása volt szabálytalan, hanem a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla előírásának megfelelően a bíróság új eljárás keretében megvizsgálta a küldöttgyűlésen hozott összes határozatot, és valamennyit megsemmisítette.

Az ítélet 30 napon belül írásban is olvasható lesz, az MKOSZ a Fővárosi Ítélőtáblához nyújthat be újabb fellebbezést.

A Fővárosi Bíróság tavaly novemberben, első fokon hatályon kívül helyezte az MKOSZ tisztújító küldöttgyűlésén hozott határozatokat. Az indoklás szerint a szövetség mandátumvizsgáló bizottsága az előírtnál később küldte szét a felhívásokat a kluboknak, így többen nem tudtak időben - a tanácskozás előtt 15 nappal - küldöttet állítani. A gyűlésen az akkor még a teniszszövetséget is irányító Berényi János 67-36-ra nyert a másik elnökjelölt, Németh László ellen.

Az MKOSZ fellebbezett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig hatályon kívül helyezte az első fokú döntést, és újravizsgáltatta azt, mivel a bíróság nem teljes körűen nézte át a bizonyítékokat.

Berényi János csalódottan nyilatkozott az MTI-nek a szerdai fejlemények kapcsán:
"Még nem láttam az ítéletet, de kijelenthetem, hogy visszaestünk az első fok szintjére, itt tartunk másfél év után. Voltaképpen ugyanaz a formai hibákat felvető ítélet született meg, mint tavaly, mi pedig ugyanúgy fellebbezni fogunk. Meggyőződésem, hogy jó úton járunk, tisztességgel dolgozunk. Egy szétzüllesztett szövetséget vettünk át, amelyet anyagilag már sikerült rendbe tenni, erkölcsileg még nem" - jelentette ki az elnök, hozzátéve: az előzetes hírekkel ellentétben a szövetség nem tart tisztújító küldöttgyűlést decemberben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását