2024. április 20. - Tivadar

Szabad jog vs. törvénysértés

A Farkas-testvérek még hétfőn „szöktek meg” – harsogták a híradók. Az igazság azonban az, hogy nyugodtan elmehettek. Szabad országban szabad emberek, akik szabadon mozoghattak. Persze, csak amíg ki nem hirdették az ítéletet… Utánan
2008. november 6. csütörtök 18:59 - Molnár Miklós
Hétfőn a magyar bírósági gyakorlatban eleddig példa nélküli eset történt: két vádlott egyszerűen meglépett. A Farkas fivérek rosszullétre hivatkozva szünetet kértek a tárgyalás közben. Először Károly miatt volt szükség pihenőre. Erről a kis „intermezzoról” már nem jött vissza. Jobban ízlett a friss levegő.

Kérdések és válaszok

A védelem joga (részlet)
(2) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy szabadlábon védekezzék. E jogot korlátozni, illetőleg bárkinek a szabadságát elvonni csak az e törvényben meghatározott okból és a törvényben meghatározott eljárás alapján lehet.
A távolmaradásnak köszönhetően a bíróság azonnal kiadta az elfogató parancsot. Ez már azért is érdekes, mert ahogy Dr. Strasser Tibor is elmondta: „Nyugodtan elmehettek. Mindaddig, amíg nem ítéltek velük szemben semmit, addig szabadon mozoghattak, hiszen szabad emberként vonultak be. Ez egy rossz gyakorlat, hiszen jelenleg a kihirdetés előtt semmit sem lehet tenni velük. Mivel ők a tárgyalás közben mentek el, még semmi nem volt elrendelve velük szemben, aminek köszönhetően egy lehetetlen helyzet állt elő.”

Jogosnak tűnik a kérdés, hogy ebben az esetben ők szökött rabnak számítanak-e? Felvetésünkre így reagált a neves jogász: „Nem számítanak szökött rabnak. A bíróság határozata miatt(ti: letartóztatás) el van rendelve a körözésük. Ha elkapják, akkor beviszik és előzetes letartóztatásba helyezik őket. Ez egy úgynevezett minősített előzetes, ami az elsőfokú, nem jogerős ítéletben szerepel.”

Az ügyben Farkas Pétert bűnrészesként, testvérét Károlyt pedig elkövetőként gyanúsítják. Az elsőrendű vádlott Németh Pál, aki az olimpiai bajnok testvérével együtt egy XVII. kerületi ingatlanon három éven keresztül marihuánát termesztett. Ahhoz képest, hogy a legfőbb tettesnek első gondolatra szigorúbb büntetésben kéne részesülnie, most valahogy máshogy alakult. Ahogy fentebb írtuk, Farkasékra a börtön vár. Károly már meg is tapasztalhatta, milyen a hangulata egy „kényelemes” cellának, hiszen tegnapelőtt Vecsés közelében elfogták.

Afelől is érdeklődtünk, milyen gyorsan megy a körözés kiadása, miszerint ne fordulhasson az elő, hogy azonnal elmennek a gyanúsítottak külföldre (pl. Tajvan), és többet nem jönnek haza. Dr. Strasser Tibor elmondta: „Ennek a procedúrának gyorsan végig kell mennie, nehogy bármiféle szökés megtörténhessen. Gondolom, ha a bíróság kérte a körözés kiadását, akkor gyorsan elrendelik, de pontos információm nincs a konkrét esetről.”

A gyakorlat

E kérdéseket feltettük egy másik forrásnak is. A szabadság-fogság dilemmájával kapcsolatban megerősítést kaptunk: „Tudták, hogy el fogják ítélni őket, ezért használták ki a szünetet a távozásra. A rendőrök is látták, hogy elmennek, de mivel még nem született ítélet, nem foghatták meg őket. Az ítélet kihirdetése után hívta volna be a bíró a rendőröket, hogy vezessék el az akkor már foglyokat, de már nem volt kit elvezetni. Onnantól számít valaki rabnak, ha már kihirdették az ítéletet. Van olyan, hogy szökéstől kell tartani, vagy nem utolérhető, illetve nincs munkahelye stb. Ebben az esetben a bíróság előzetesbe helyezheti a gyanúsítottat.”

A büntetőeljárásról szóló nyílt jogszabályi rendelkezés itt megtalálható.

A körözés kiadásával kapcsolatban megtudtuk, hogy egy ilyen esetben azonnal kiadják a megfelelő parancsot. A keresett személy neve bekerül az illetékes rendszerbe, felkutatják az összes meglelhető rokont, barátnőt, ismerőst, és nagy erőkkel keresik. Arra gyakorlatilag nincs semmi esély, hogy bárki hivatalosan kijusson az országból, akit keresnek, mert a határokon is tudják, hogy sáros.

Megkérdeztük, hogy vajon kaphat-e a cinkos szigorúbb büntetést, mint az elsőrendű gyanúsított? Azt a választ kaptuk, hogy bizonyos esetben a tettestárs komolyabb ítéletre számíthat, ha több mindent rábizonyítanak. Itt azonban ugyanarról a bűncselekményről van szó, de a háziőrizet mégiscsak jobb, mint egy előzetes a fogdán. Úgy látszik, a hivatalos „jófejség” – miszerint nem él állampolgári szabadságával az, aki nem megy el tárgyalásról – elég ahhoz, hogy enyhüljön a súlyos vétség következménye.

Tajvan, édes száműzetés

Tajvan
Főváros: Tajpej
Államforma: köztársaság
Elnök: Ma Ying-jeou
Miniszterelnök: Lin Chao-Shiuan
Hivatalos nyelv: Mandarin
Terület: 35 980 km²
Népesség: 2005 évi becslés 22 894 384
GDP 2005: 629,8 milliárd
Mivel Magyarországnak a Schengeni övezetbe tartózó egyéb országokon kívül csak néhány szomszédos honnal van kiadatási egyezménye, a bűnözők igyekeznek olyan helyekre disszidálni, ahonnan nem hozhatják őket haza. Példának okáért Tajvan az egyik legkedveltebb úti céljuk. Kis hazánk nem is olyan régen hivatalosan is célországgá lett „kinevezve” Kínában. Ezzel az erővel a Kelet-Ázsia-i sziget nyugodtan birtokolhatná a „bűnözés melegágya” címet.

Egy-egy ügynek az elévülését is jogszabály határozza meg. Van, ami a letöltendő büntetésen túl még 15, vagy 25 évig sem évül el, de van olyan is, amely életfogytig tart. Ez azt jelenti, hogy a körözés egy adott esetben például 7+15 évig érvényes.

Ha az elkövető ebben az időben hazamegy, vagy olyan országban mutatkozik, amivel van kiadatási egyezménye a keresőnek, akkor az Interpollal közreműködve elnyerheti méltó „jutalmát.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását