2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az ORTT saját törvénytervezetet akar

Saját rész-médiatörvénytervezetet tett közzé honlapján az Országos Rádió és Televízió testület (ORTT) Stratégiai Tanácsa; a dokumentum - szemben a napokban publikált ötpárti képviselői tervezettel - csak a közszolgálati intézményekkel foglalkozik.
2008. november 5. szerda 19:57 - Hírextra
A Nemzeti Audiovizuális Médiastratégiából és annak vitájából, valamint az ötpárti bizottság munkájából és a médiahatóság megrendelésére két esztendeje készült törvénytervezetből is ötleteket merítő dokumentum a közszolgálati médiszolgáltatásokat megrendelő és finanszírozó Közszolgálati Tanácsot, a felügyelőbizottságot és a közgyűlési jogokat gyakorló Országgyűlést rendelné az intézmények fölé.

A két előbbi testületet politikailag kiegyensúlyozott, de attól független, önálló entitásként működő fórumként képzelik el, ennek érdekében tagjaikat a parlamenti ciklustól eltérő időtartamra - hat évre - választaná egy döntéssel, kétharmados többséggel, a frakciók egy-egy jelöltjéből álló bizottság javaslata alapján a törvényhozás.

A tagok nem újrázhatnának, de nem is lehetne visszahívni őket, de ha éves beszámolójuk a T. Házban egyharmadnyi voksot sem kap, a parlament hatvan napon belül új testületeket választhat.

A kiosztott közpénzeket konkrét tartalmak finanszírozására rendelnék, lehetővé téve a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosítását, valamint a felesleges kapacitások megszüntetését.

A koncepció szerint a készülék-üzembentartási díj és a költségvetési támogatás mellett a bevezetendő médiaszolgáltatási és tartalomterjesztési járulékokból, valamint a kiszabott büntetések hozta bevételekből finanszíroznák.

A cégformára két felvetést tartalmaz a dokumentum: zártkörű, egyszemélyes nonprofit részvénytársaságként vagy - állami tulajdonban lévő - vállalkozó közintézeti formában is működhetne a javaslattevők szerint.

Az ORTT Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézetének dokumentuma egyetlen - Országos Közszolgálati Elektronikus Médiaszolgáltató Zrt. néven működő társaságba vonná össze a közszolgálati médiumokat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását