2024. május 8. - Mihály

Újfajta kiképzést kapnak majd a tűzszerészek

Jövő évtől új kiképzési rendszer alapján készülnek fel a Magyar Honvédség tűzszerészei - mondta Hajdú Gábor ezredes, zászlóalj parancsnok az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága előtt kedden.
2008. november 4. kedd 19:37 - Hírextra
A testület a Magyar Honvédség tűzszerész és hadihajós zászlóaljánál Csampa Zsolt fideszes képviselő kezdeményezésére tartott kihelyezett ülést. A honvédség budapesti, dunai hadikikötőjében a bizottság tagjai megtekinthették a tűzszerészek összes felszerelését, illetve bemutatót is tartottak számukra. Megnézték például azt, hogyan vizsgálnak át a tűzszerészek egy gyanús járművet, illetve megtudhatták azt is, hogy a tűzszerész kutyák 12 robbanóanyagot tudnak felismerni.

Hajdú Gábor ismertetése szerint az új kiképzési rendszerbe beépítik a külföldi missziókban tanultakat, tapasztaltakat. Hozzátette: az új rendszer kialakításában része volt annak is, hogy az idén két magyar tűzszerész katona is elesett Afganisztánban.

A parancsnok az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy az új kiképzési rendszer első olvasata elkészült, a jövő évtől pedig már annak alapján folytatják a kiképzéseket. Közölte: szemléletében lesz más az új rendszer, meg kell érteni, hogy a tűzszerészek háborús körülmények között végzik munkájukat.

Annak kapcsán, hogy a közelmúltban két tűzszerész is életét vesztette Afganisztánban, azt mondta: nem telt el még annyi idő, hogy ezt fel lehessen dolgozni. "A munka az, ami feledteti az emberrel a történteket, de elfeledni soha nem tudja" - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy a tűzszerészek munkavégzése során volt-e ebből probléma, úgy válaszolt: "nem, hál istennek, az embereim tudják a dolgukat, biztonságosan dolgoznak, nagy akarattal és kitartással". Mint mondta, tisztában vannak azzal, hogy bármikor bárkivel előfordulhat ilyesmi, itthon és külföldi misszióban egyaránt.
A parancsnok az ülésen tartott előadása során kiemelte, hogy a honvédség tűzszerészeihez tartozik az országos tűzszerész készenléti szolgálat működtetése, a háborús eszközök felszámolása és megsemmisítése.

Kiemelte, hogy nem csökken a tűzszerészek munkája idehaza, évente 2.400-2.500 bejelentést kapnak világháborús robbanóeszközökről, az idén már 2.200-nál tartanak.

Hajdú Gábor hozzátette: megbecsülni sem lehet, hány ilyen világháborús eszköz fekszik még a föld alatt, illetve a vizekben. Mint mondta, a Magyarországon zajlott hadműveleti tevékenységek alapján egyszer megpróbálták kiszámolni, hogy hány eszközről lehet szó összesen, de két-háromszáz milliós tételnél abbahagyták a számolást. Közölte: azért sem lehet megbecsülni, hogy mennyi ilyen eszköz lehet még, mert nincs adat arról, hogy a háború után közvetlenül mennyi robbanószerkezetet semmisítettek meg, és mennyit "tüntettek el" például folyóba, vagy kutakba dobálva.

Hajdú Gábor ismertetése szerint folyamatosak a fejlesztések a zászlóaljnál, és hangsúlyozta: a legmodernebb felszerelésekkel dolgoznak a tűzszerészek.A parancsnok előadása közben kapott értesítést arról, hogy világháborús kézigránátokat találtak a Mátyás templom felújításánál.

Az ülésen Szekeres Imre honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy egyetért a tűzszerészi pótlék bevezetésével, amelynek segítségével pluszjuttatásban részesíthetik az ezen a területen dolgozó szakembereket. Mint mondta, az erről szóló törvénymódosítási tervezetet várhatóan szerdán fogadja el a kormány, majd az Országgyűlés elé kerülhet.

A honvédelmi miniszter a testület ülésén beszámolt az októberben Budapesten megrendezett védelmi miniszteri találkozó tapasztalatairól is. Az eredményekről szólva egyebek között kiemelte az afganisztáni kábítószer-kereskedelem elleni katonai fellépést, az afgán biztonsági erők kiképzésében és felkészítésében való részvételt, valamint azt is, hogy minden tagállam növelni fogja a csapatok telepíthetőségének arányát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását