2024. május 11. - Ferenc

Ez a nap a halottaké

Idén vasárnapra esik a halottak napja, az ünnep, amikor szembenézünk saját halandóságunkkal, megemlékezünk eltávozott családtagjainkról és barátainkról. Az egyház először a naptárban nem szereplő szentekre, majd az elhunytakra emlékezik.
2008. november 2. vasárnap 12:23 - Hírextra
Az ember életének legkiszámíthatóbb és legnyilvánvalóbb élménye, hogy mindnyájan, akik megszülettünk, meg is fogunk halni. Az ember rádöbben arra, hogy most mi következünk, az előttünk járó nemzedék után most rajtunk a sor, amit örökségül kaptunk a szüleinktől, nagyszüleinktől, azt most nekünk kell továbbvinni - fogalmazott a váci püspök, hozzátéve: az ember szembesül azzal a ténnyel, hogy mi lesz akkor, ha majd ő is meghal.

Egy filozófusnál olvastam azt a gondolatot, hogy mindenki egyedül hal meg. Ezért tartjuk nagyon fontosnak, hogy szánjunk időt arra, hogy megálljunk a szeretteink sírjánál - emelte ki Beer Miklós.

A püspök megjegyezte, hogy a magyar népnyelvben a mindenszentek és a halottak napja teljesen átfedi egymást, noha a keresztény fogalom nem egészen ugyanazt jelenti.

A mindenszentek ünnepét az egyház diadalmeneteként üljük meg, amit kifejezésre juttatunk a liturgikus ruháinkban, fehér, aranyos, díszes miseruhát ölt a pap ezen a napon. Nagy ünneppel akarjuk a hőseinket, az egyház szentjeit tisztelni - fejtette ki.

November 2. a halottak napja, amikor kimegyünk a temetőbe, és gyászszertartás során emlékezünk a halottainkra. Ünnepélyesen meggyújtjuk a gyertyáinkat, amelyeket elviszünk a szeretteink sírjához, a feltámadás hitének kifejezésekor - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását