2024. április 19. - Emma

Jön a szőlő-háború?

Font Sándor (Fidesz) levele az agrárminiszternek és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa főtitkárának
2008. augusztus 13. szerda 11:12 - Hírextra
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Gráf József miniszter
Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
Horváth Csaba főtitkár
Budapest


Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Főtitkár Úr!

Az utóbbi napokban olyan hírek jelentek meg a médiában, amely szerint várhatóan alacsony, mintegy fele lesz az idén a szőlő felvásárlási ára a tavalyihoz képest. Ennek indokaként felhozták, hogy várhatóan nagy lesz a termés, magas a tavalyi borkészlet, és sok az import bor. A gazdák viszont úgy látják, hogy alig van olyan borvidék, amelyet ne sújtott  volna természeti csapás és esetenként rendkívül súlyos gombás betegség sorozat (perenosz, lisztharmat, botritisz).
Az eddigi hírek egyértelműen arra irányulnak, hogy idejekorán előkészítsenek egy alacsony szőlő-felvásárlási árat, amely egyértelműen a felvásárlóknak kedvez, a termelőket pedig esetenként tönkreteszi. Több törvényünk szól a kartelezés, a tisztességtelen piaci magatartás, az erőfölénnyel való visszaélés tilalmáról. Tavaly is több szőlőfelvásárló cég ellen indított eljárást a GVH, kartelezés gyanúja miatt.

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Főtitkár Úr!

Kérem, a nemkívánatos jelenséggel szemben legyenek szívesek a létező törvényeinket alkalmazni, a tévhírek alapjául szolgáló adatokat pedig cáfolni, és közreadni az önök által ismert információkat.

A megalázó szőlőárak kialakulásának elkerülése végett kérdezem, hogy valóban rendkívül nagy termésre számíthatunk?

Megerősíti, vagy cáfolja az országos termésbecslési adatsor az eddig megjelent híreket?
Mekkora a jelentett tavalyi borkészlet? (alacsony, átlagos, magas)
A beérkezett importbor mennyisége valóban ennyire torzítja a piaci árakat?

Jelentősen alacsonyabb-e az idei bor eladási ára, mint a tavalyi, azaz indokolt-e a rendkívül alacsony szőlőfelvásárlási árakkal való riogatás?

Egyáltalán milyen olyan ok lehet, ami lefelé térítené el a tavalyi szinttől a felvásárlási árakat, miközben igen jelentős volt az infláció, az energia árnövekedés, és növény védőszer áremelkedés?


Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Főtitkár Úr!

Mint ismert, régen nem volt ilyen forrongó hangulat a zöldség-gyümölcs fronton, mint az idei évben. Meggyháború, dinnyeháború, kialakulóban lévő almaháború, és most úgy néz ki, hogy a termelési idényt egy őszi szőlőháborúval kell lezárni.

Kérem Önöket, hogy a Minisztérium  vezetésével, a Hegyközségi Nemzeti Tanács koordinálásával borvidékenként azonnal kezdődjön meg  a termelők és felvásárlók közötti párbeszéd, hogy elkerüljük a megalázó felvásárlási árakat, hogy elkerüljünk egy nemkívánatos feszültséget.


Font Sándor (Fidesz),
az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke
Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását