2024. május 12. - Pongrác

Abba kell hagyni a nyugdíjasok félrevezetését

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy hagyja abba a nyugdíjasok félrevezetését, ne hárítsa át az idősekre a saját hibájából keletkezett terheket, illetve ne akarja felelőtlen gazdaságpolitikája miatt a felelősséget tovább hárítani; Iván László, a párt ors
2008. október 31. péntek 16:27 - Hírextra
Az ellenzéki politikus úgy vélekedett, hogy a pénzügyi válság miatt igénybe vett pénzügyi mentőcsomag súlyos helyzetet eredményez Magyarországon, és ez az idősekre fokozottan igaz. Megfogalmazása szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány brutális támadást intézett az idős emberek ellen, lépéseivel felborította a szociális egyensúlyt. Hozzátette: a fenntartható egészség, a szociális biztonság és a megélhetés került veszélybe.

Iván László kitért arra, hogy Gyurcsány Ferenc október 17-én még arról beszélt, a kormány megvédi a 13. havi nyugdíjakat. Hozzátette: mostanra kiderült, hogy a kormányfő már akkor tudta, milyen feltételekkel fog járni a pénzügyi mentőcsomag, és hogy szükség lesz a nyugdíjak befagyasztására, a 13. havi nyugdíj megkurtítására.

A miniszterelnök hazug módon viselkedett, ráadásul még a felelősséget is megpróbálta áthárítani, szétteríteni - jegyezte meg.

A fideszes képviselő emlékeztetett arra, hogy először 2009-re vonatkozóan 5,6 százalékos nyugdíjemelésről volt szó, ezt követően ebből 3,9 százalék lett. Mára kiderült, hogy csak 3,1 százalékos emeléssel számolhatnak az idősek, miközben a nyugdíjas kosár azt mutatja, a főként az idősek által fogyasztott termékek drasztikusan drágulnak. Ennek következtében a megélhetési válság tovább mélyül a létminimum alatt és az ennek közelében élők körében - szögezte le a politikus.

Gyurcsány Ferenc kedden jelentette be, hogy a kialakult pénzügyi-gazdasági helyzetben négy intézkedést kell meghozni: 2009-ben a közszférában nem jár a 13. havi bér, a jelenlegi szinten kell tartani a béreket, a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt, azaz a 62 éves kort betöltőknek jut majd, és ennek összege nem lehet 80 ezer forintnál magasabb jövőre.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Unió Washingtonban helyi idő szerint kedden egyezett meg a Magyarországnak szóló 25,1 milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagról. A valutaalap bejelentette: 15,7 milliárd dolláros hitelkeretről állapodott meg Magyarországgal. Az EU további 8,1 milliárd, a Világbank 1,3 milliárd dolláros segítséget kész nyújtani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását